A Kieselbach Galéria aukcióján: Szőnyi István meseszép festménye

Már életében gyűjtők sokasága versengett alkotásaiért, festményei, akvarelljei és grafikái 1960-ban bekövetkezett halála után is több emlékkiállításon szerepeltek és az aukciók megbecsült darabjaivá lettek.

Számos kiadvány, album, katalógus népszerűsítette a művészt, a munkásságát értékelő művészettörténészek elsősorban az 1930-as évek közepétől kibontakozó érett korszakát értékelték. Szőnyi teljes életművének részletes, feltáró jellegű elemzésére eddig még senki sem vállalkozott, a 2001 végén a Magyar Nemzeti Galériában megrendezésre került "Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918-1928" című kiállításon a rendezők a mester korai alkotásait tárták a szakmai- és nagyközönség elé.

A vizsgálat tárgyává tett szűkös évtizedben Szőnyi több alkotói periódusát különíthetjük el, az 1910-es évek második felében a nagybányai mesterek, különösen Réti István, majd 1920 körül pályatársaihoz hasonlóan a korábbi évtized avantgárd alkotói, különösen Uitz Béla és Nemes Lampérth József hatását mutathatjuk ki, nem feledkezve meg a képtárakban és albumokban látott klasszikusokról: Rembrandt, Brueghel és Marées az ifjú művészt inspiráló alkotásairól.

Életének egyik leginkább meghatározó eseménye volt házasságkötése Bartóky Melindával, majd 1924-ben kiköltözésük Zebegénybe, a Dunakanyar hegyekkel övezett festői településére. A korábbi klasszicizáló felfogású kompozíciókat felváltották családjának tagjairól, az ismerősökről készült portrék, az egyre inkább színesedő zebegényi tájak, lankás domboldalakat, a dunai panorámát, vagy a falu egy-egy intimebb részletét ábrázoló alkotások.

Az 1920-as évek második fele Aba-Novák Vilmoshoz és Patkó Károlyhoz hasonlóan változást hozott Szőnyi festészetében is. Az előbbiek a felsőbányai kezdetek után a Somogy megyei Igalon és Törökkoppányban alkották fénytől átitatott, prizmatikus színekben játszó képeiket, Szőnyi Zebegényben kezdett művészi kísérletekbe. Mindnyájan szakítottak korábbi klasszicizáló formanyelvükkel, a szobrászi formákat egyre inkább feloldotta a fény, az plasztikus faktúrákat vékonyabban festett felületek váltották fel. Aba-Novák és Patkó esetében ez az átmeneti periódus korábban kitapintható,  a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett kiállítás is számos korabeli alkotásukat mutatta be, Szőnyi festészetében a változás csak 1928 után mutatkozik. Szőnyi művészetéről az első önálló monografikus összefoglalás 1934-ben jelent meg az Ars Hungarica-sorozat harmadik köteteként. Szerzője, Fenyő Iván tanulmányában áttekintést adott a mester pályájáról, melyet gazdag képanyaggal illusztrált. A közölt képek nagyobb része azonban a temperafestést megelőző átmeneti időszak termését tárta a közönség elé. A kötetben szereplő festmények többsége lappang, a jelentősebb közgyűjtemények is igen kevés darabot őriznek a 1928/29-1933/34 között született alkotásokból.

Az átmeneti periódusról alkotott képünket egyre inkább árnyalhatják az újra felbukkanó festmények, amelyek közül az 1930-ban festett Zebegényi háztetők közel három évtizedes lappangás után a Kieselbach Galéria aukciós tárlatán kerülhet újra a közönség elé.

Szőnyi Zebegényi háztetők című festményén a reprezentatív dunai panoráma helyett kedves falujának egy festői részletét választotta ábrázolása tárgyául.

A háttérben csak jelzés szerűen jelenik meg a kéklő hegyekkel és sötét felhősávokkal valamint a lombokkal övezett folyókanyarulat. A kép középpontjában a település utcáit szegélyező, fehér falú.élénkvörösen kiragyogó tetejű házak ritmikus sorozata, közöttük csupán néhány magasba törő jegenyefa és a századfordulón épült templom tornya töri meg a horizontális kompozíciót.

A művész hegyre felfutó kertjéből - mely évtizedeken át szolgált szabadtéri műteremként - vette szemügyre a tájat, bepillantást engedve a kerítéssel övezett, gazdasági eszközökkel zsúfolt hátsóudvarokba, a kiskertekbe, a fészerek és baromfiudvarok világába. Képünk nem csupán bensőséges téma választásával, hanem a körvonalakat szinte teljesen feloldó megformálásával, a plasztikai értékek háttérbe szorításával, visszafogott szinezésével, finoman, vékonyan festett, elomló felületeivel megelőlegezi Szőnyi későbbi alkotásait. A Zebegényi háztetők jól példázza a művész 1930 körüli törekvéseit, a korábbi expresszív felfogással szemben egy visszafogottabb, érzékenyebb festőiség jellemzi ebben

az időszakban készült képeit.

Első hasonló jellegű kompozícióit már 1928-ban elkészítette, különösen az Este Zebegényben című alkotása (Magyar Nemzeti Galéria) említhető képünk analógiájaként. Szőnyi a következő néhány esztendő folyamán született olajfestményeivel, a kompozíció szerkezetét megtartó, ugyanakkor légiesen oldott lavírozott tusfestményeivel és hangulatos akvarell- tanulmányaival, vázlataival alapozta meg az 1930-as évek közepére beérő, újabb, már tempera technikával festett képeinek sokak által kedvelt hosszú sorozatát.

Zsákovics Ferenc