Hatvan év után búcsúzott Gyurkó Henrik a Budapest Bábszínháztól

Kultúra - 2020-02-02

Hatvan év társulati tagság után elbúcsúzott a Budapest Bábszínháztól Gyurkó Henrik; a bábszínész szombaton lépett színpadra utoljára.

Gyurkó Henrik napra pontosan hatvan évvel az után vett búcsút a Budapest Bábszínháztól, hogy a társulat tagja lett. Utoljára a Misi mókus vándorúton című előadásban láthatta a közönség

Gyurkó Henrik gyermekkorától rajongott a bábművészetért. 1950 és 1960 között amatőr bábos volt Miskolcon, 1960-ban szerződött az Állami Bábszínházhoz (a Budapest Bábszínház elődjéhez), majd ezt követően végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. 1988 és 1992 között az intézmény igazgatóhelyettese is volt.

Sokszínű hős- és karakterszínész, aki bejárta a Budapest Bábszínházzal a világot, benne volt a műfajt megújító, kiváló produkciókban, a színház nagy generációjához tartozik - méltatta búcsúzó művészét a teátrum.

Meczner János, a Budapest Bábszínház igazgatója a szombati ünnepségen kiemelte: már az is nagy ajándék az élettől, ha valaki 60 éven át bábszínész és folyamatosan színpadon lehet, ám a legszebb az Gyurkó Henrik pályájában, hogy mindvégig ugyanannál a társulatnál játszott.

Gyurkó Henriket sokan szerették a vásári bábjátékokban, különösen emlékezetes volt Vitéz László karakterében. Játszotta a János vitéz címszerepét, ahogy A fából faragott királyfiét is, és Bartók balettjei mellett Sztravinszkij halhatatlan Petruskáját szintén megformálta. Tud vásárian harsány lenni, ugyanakkor a Garas Dezső által rendezett A vihar Prosperójaként vagy a Líra és Epikában Poézis királyként filozofikusan elmélyült volt.

Gyurkó Henriket az érdemes művész és a Budapest díszpolgára címmel, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntették hosszú pályafutása során.