A holland védelmi miniszter bocsánatot kért a civil áldozatokkal járó iraki bombázásokért

Ruben Brekelmans, az ügyvivő holland kormány védelmi minisztere bocsánatot kért azokért a 2015-os bombázásokért, amelyek során az Iszlám Állam terrorszervezet céljait támadó holland harci repülőgépek civil épületekben is kárt tettek, és polgári személyek halálát okozták - idézte a holland védelmi minisztérium közleményét az NlTimes hírportál csütörtökön.

Az észak-iraki Havíjában működő "pokolgépgyár" elleni légitámadás következtében több tucat ember vesztette életét.

A miniszter közleményében úgy fogalmazott: a helyszín felkeresése mély benyomást tett rá, és együttérzését fejezte ki azoknak a családoknak, amelyek hozzátartozóikat veszítették el.

A minisztérium emlékeztetett: 2025 márciusában, csaknem tíz évvel a művelet után kerültek elő olyan videofelvételek, amelyek a támadást követő reggelről származnak, és súlyos károkat mutatnak az ipari területen, valamint a környező lakónegyedekben. Brekelmans "nagyon sajnálatosnak" nevezte a felvételek késői előkerülését, és független vizsgálatot rendelt el az ügy körülményeinek feltárására.

A miniszter tavaly májusban jelentette be havíjai látogatását és a várható bocsánatkérést, miután nyilvánosságra hozták az esetet kivizsgáló független bizottság jelentését. A testület megállapította, hogy Hollandia tudatosan vállalt kockázatot a holland F-16-os vadászgépek által végrehajtott támadás során. A védelmi minisztérium ugyanakkor fenntartja, hogy a légicsapás jogilag indokoltnak minősült.

A jelentések szerint a célpontként szolgáló üzemben a vártnál jóval nagyobb mennyiségű robbanóanyag volt, ami a környező városrészek jelentős pusztulásához vezetett. Független vizsgálatok - köztük a hollandiai PAX békeszervezeté - arra jutottak, hogy legalább 85 civil halt meg a támadásban, ami meghaladja a korábbi becsléseket. Ezekkel a vizsgálatokkal azt is megállapították, hogy a holland kormány éveken át hiányos információkat közölt az akcióról.

2025 májusában átfogó parlamenti vita zajlott a holland törvényhozásban a havíjai katonai műveletről. A képviselők bírálták a kormányt amiatt, hogy késedelmesen és korlátozottan tájékoztatta a parlament alsóházát, és hangsúlyozták a jövőbeli missziók szempontjából levonható tanulságok fontosságát.

A holland védelmi minisztérium 14 millió eurót különített el Havíja városának kártalanítására. Az áldozatok egy része pert indított a holland állam ellen azzal az indokkal, hogy a légicsapás jogellenes volt.