Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
"Vlagyimir Putyin ismertette az elvi megközelítéseket a politikai és diplomáciai lépések aktivizálása, a régió stabilitásának és biztonságának biztosítása érdekében" - áll a közleményben, amely szerint az orosz elnök megerősítette készségét, hogy "továbbra is megtegye a megfelelő közvetítő erőfeszítéseket, elősegítse a konstruktív párbeszéd előmozdítását az összes érdekelt állam részvételével". A felek megállapodtak, hogy különböző szinteken fenntartják a kapcsolatot.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Putyin a Netanjahuval folytatott tárgyalása után beszélt Maszúd Peszeskján iráni elnökkel is.
- mondta Peszkov.
A Kreml sajtószolgálata szerint Peszeskján tájékoztatta orosz hivatali partnerét az iráni helyzet rendezésére irányuló intézkedésekről-.
- áll a közleményben.
A két vezető megerősítette kölcsönös szándékát a Moszkva és Teherán közötti stratégiai partnerség megerősítésére és közös gazdasági projektek megvalósítására.