Börtönbüntetést szabtak ki Kínában menekülés közben elfogott hongkongi szökevényekre

Börtönbüntetést szabott ki egy dél-kínai bíróság szerdán azokra a hongkongi szökevényekre, akiket augusztusban fogtak el a kínai hatóságok, miközben motorcsónakkal megpróbáltak Tajvanra menekülni - jelentette internetes kiadásában szerdán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A tíz szökevény azért próbált Tajvanra menekülni, mert Hongkongban vádat emeltek ellenük a tavalyi kormányellenes tüntetésekkel összefüggésben.

A sencseni bíróság közleménye szerint nyolc vádlottat illegális határátlépés miatt hét hónap szabadságvesztésre, valamint tízezer jüanos (450 ezer forint) bírság megfizetésére ítéltek. Két vádlottat - Tang Ki-yint és Quinn Moont, a csoport egyetlen női tagját - mint a bűncselekmény szervezőit ítélték el, Tangot három év börtönnel és húszezer jüanos (900 ezer forint) bírsággal, Quinnt pedig kétéves börtönbüntetéssel és 15 ezer jüanos (680 ezer forint) bírsággal sújtották.

A bíróság a közleményben aláhúzta: a vádlottak a hétfői tárgyaláson mind elismerték bűnösségüket az ellenük felhozott vádpontokban, az ítéletek kiszabása pedig a körülmények, a cselekmény hatásai, valamint az egyes vádlottak által tanúsított megbánás figyelembe vételével történt. A pert a bíróság nyilvánosnak nevezte, jóllehet egyes hongkongi sajtószervezetek - köztük a SCMP - újságírói, nyugati diplomaták, valamint a vádlottak családtagjai nem vehettek részt a tárgyaláson.

Az illegális határátlépés a kínai törvények alapján egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, míg az ilyen bűncselekmények szervezőire akár hét év is kiszabható.

A SCMP beszámolója szerint az ügyet tárgyaló sencseni bíróság épületét szerdán ideiglenes torlaszokkal vették körül, és táblákat helyeztek ki, amelyeken a járókelőket a torlaszok megkerülésére kérték. A bíróság bejáratát szintén elbarikádozták.

A bíróság még délelőtt a Kínában népszerű WeChat közösségi alkalmazáson működő hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy zártkörű tanácskozást követően úgy döntöttek: nem emelnek vádat az augusztusban elfogott tizenkét tagú csoport két kiskorú tagja ellen. Néhány perccel később a bírósági kerület közbiztonsági hivatala a kínai Twitterként is emlegetett Weibo oldalán közölte, hogy nem sokkal dél után mindketten megérkeztek az egyik hongkongi rendőrőrsre.