Egyre vonzóbb a kolozsvári egyetem a magyarországi diákok számára, idén több mint kétszázan jelentkeztek

Egyre vonzóbb a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a magyarországi diákok számára, idén több mint kétszázan jelentkeztek; legtöbbjük alapképzésre felvételizett és a pszichológia szakot választotta - jelentette be Markó Bálint rektorhelyettes, a magyar tagozat vezetője kedden sajtótájékoztatón Kolozsváron.

A három - román, magyar és német - tannyelvű erdélyi felsőoktatási intézmény nyári felvételijén 207 jelentkező érkezett Magyarországról, közülük 195-en alapképzésre és 12-en mesterképzésre iratkoztak be. Túlnyomó részük, 181-en pszichológia szakra jelentkeztek - közölte Markó Bálint.

A rektorhelyettes szerint az anyaországi jelentkezők száma a korábbi évekhez viszonyítva enyhe növekedést mutat. Az érdeklődési területük is bővülni látszik: a továbbra is favorit pszichológia mellett közgazdaság, színház és film, jog, testnevelés és más szakokra is jelentkeztek. Azt látni, hogy a BBTE teljes kínálata kezd bekerülni az anyaországi diákok látószögébe - mondta.

Az érdeklődés egyik okának azt tartja, hogy a romániai egyetemi ragsort vezető kolozsvári intézményben alacsonyabbak a tandíjak, mint a hasonló presztízsű magyarországi egyetemeken, ahol a tandíj a BBTE-n elkértnek a kétszere is lehet.

Mivel a magyarországi pszichológiai szakon korlátozva van a helyek száma, sokan a magyar tagozattal is rendelkező román állami egyetemen próbálkoznak. A kolozsvári pszichológia szak ráadásul más profilú, a felvételin teszt van, nem a hozott jegy számít, hanem amit helyben nyújt a diák, és távoktatással is zajlik képzés. A magyarországi diákok zöme ezt választja, de egyre többen érkeznek nappali tagozatra is - mondta Markó Bálint.

A BBTE magyar tagozatának vezetője szerint Erdély fővárosa, az ottani diákélet is egyre vonzóbb a magyarországi diákok számára, akik az egyetemi adminisztrációban és angol tudással a városban is könnyen elboldogulnak. És bár Kolozsvár a legdrágább romániai városok egyike, a diákok költségeit az egyetem olcsó szállás- és étkezési lehetőséggel igyekszik ellensúlyozni - közölte.

A nyári felvételi eddigi eredményeit ismertetve elmondta: a magyar tagozaton a 2026-2027-es tanévre 74 alapképzéses szakon 1149 tandíjmentes és 1703 tandíjköteles, míg 42 magyar nyelvű mesterképzésen 518 tandíjmentes és 1122 tandíjköteles helyet hirdettek meg. Keddig 2589 jelentkeztek, alapképzésre 1926-an, mesterképzésekre 663-an, utóbbi adat tíz százalékos növekedést jelent.

Számos szakon jelentős a túljelentkezés, ilyen a kinetoterápia, a filmművészet, a menedzsment, a pszichológia, a művészettörténet, a tanítóképző szak.

A kettős szakok - magyar nyelv, irodalom-néprajz, matematika-informatika, fizika-informatika, filozófia-művészettörténet - is jelentős idény mutatkozik. Az egyetem az őszi felvételin kémia-fizika kettős szakot is indít magyar nyelven - közölte.

Markó Bálint azt is bejelentette, hogy a Kolozsvári Magyar Napokon megnyílik az Egyetemi Udvar az Akadémiai Kollégium udvarában, ahol a BBTE doktorandusai, kutatói, oktatói előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket.