Koronavírus - Szerbia lezárta határait saját állampolgárai előtt is, a román hadsereg tábori kórházat épít

- Péntek nyolc órától Szerbia lezárta a határait saját állampolgárai előtt is, és várhatóan tovább szigorítják a kijárási tilalmat az országban.

Romániában a hadsereg konténerekből és sátrakból álló tábori kórházat épít a bukaresti járványkórházak tehermentesítésére, a LOT lengyel állami légitársaság közben folytatja tömeges hazaszállító tevékenységét.

A teljessé vált szerb határzár hatályba lépéséig, korábban a szerb állampolgárok, a diplomaták és a tartózkodási engedéllyel rendelkezők beléphettek még az országba, azzal a kikötéssel, hogy 14-28 napot házi karanténban kellett tölteniük.

Déltől Szerbia szerte beszüntetik a helyközi vonat- és autóbuszjáratokat.

Szerbiában már kijárási tilalom van érvényben: jelenleg este nyolc és hajnali 5 óra között tilos az utcára lépni, míg a 65 éven felüliek egyáltalán nem mehetnek ki.

A szerb elnök bejelentése szerint a hét végétől meghosszabbítják majd a kijárási tilalom idejét a fiatalabbak számára is.

Az államfő javaslata alapján lehetővé kéne tenni, hogy vasárnaponként néhány élelmiszerüzletben hajnali 4 és 7 óra között a nyugdíjasok is bevásárolhassanak. Ezt a javaslatot azonban még nem fogadta el a kormány.

A hét végétől vagy a jövő héttől a bejelentések alapján várhatóan teljesen bezárják az éttermeket és kávézókat is, amelyek eddig 18 óráig tarthattak nyitva.

Szerbiában eddig 118 fertőzöttet regisztráltak, a várakozások szerint a betegek száma péntektől exponenciálisan nőni fog.

Romániában a hadsereg konténerekből és sátrakból álló tábori kórházat épít a bukaresti nemzetközi repülőtér közelében a Covid-19-ben szenvedő betegek - a könnyű és közepes esetek - számára, hogy tehermentesítsék a bukaresti járványkórházakat.

Az ötszáz páciens kezelésére alkalmas, laboratóriummal, sterilizálóval, fertőtlenítővel felszerelt tábori kórházat öt nap alatt, várhatóan jövő hét elejéig építik fel, egészségügyi akkreditálása pedig várhatóan további öt napot vehet igénybe.

Az afganisztáni, iraki és boszniai NATO-küldetésekben részt vevő ROL-2-es egészségügyi alakulat tábori kórházát a 2015-ös Ebola-járvány idején is készenlétbe helyezték ugyanazon a helyszínen, de akkor nem volt szükség rá.

Victor Costache egészségügyi miniszter egy csütörtök esti televíziós interjúban rámutatott: Romániában négyezer kórházi ágy áll rendelkezésre az új típusú koronavírussal fertőzött betegek kezelésére. Ha a fertőzések száma meghaladja ezt a számot, a könnyebb eseteket otthonaikban fogják kezelni - tette hozzá.

Romániában péntek délig 308 embernél mutatták ki a koronavírust, mintegy négyezren vannak intézményesített, s több mint 45 ezren otthoni karanténban. A fertőzöttek száma csütörtök dél óta 31-gyel nőtt. Romániában eddig nem volt halálos áldozata a kórnak, 11 COVID-19-es beteget kezelnek intenzív osztályon, 31 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak.

Lengyelország a határzár hét végi meghirdetése óta nyolc légitársaságnak adott ki engedélyt a lengyel földön rekedteket hazaszállító charter járatok megvalósítására - közölte pénteken az infrastrukturáért felelős minisztérium. A kölcsönösségi alapon többek között az orosz Aeroflotnak, a Turkish Airlines társaságnak, a holland KLM-nek, az olasz Blue Panoramának kiadott engedélyek értelmében a gépek utasok nélkül érkeznek Lengyelországba a hazatérőkért.

A LOT lengyel állami légitársaság egyúttal folytatja hazaszállító akcióját. Közlésük szerint eddig 12 ezer lengyelt szállítottak haza, pénteken további 17 különjárat indul Lengyelországba a világ különféle országaiból.

Közben Lengyelországon áthaladó közúti humanitárius folyosót szerveztek a balti országok állampolgárai számára, a PAP hírügynökség pénteki értesülése szerint Varsó 1,5 ezer személy, 280 jármű számára ajánlotta fel ezt a megoldást, végül 695 ember élt vele, 213 járművel. A hazatérőknek különvonatot is indítottak a németországi Odera menti Frankfurt és Vilnius közötti útvonalon. Észtország előző nap szorgalmazta, hogy Varsó tegye lehetővé a német-lengyel határon veszteglő polgárainak evakuálását.

Házi karanténba került a lengyel agrárügyi tárca vezetése, miután Covid-19-pozitívnak bizonyult az egyik miniszterhelyettes. Az érintett tisztségviselők távmunka keretében látják el feladataikat.

Péntek délelőttig 378 volt a lengyelországi fertőzöttek száma. Délelőtt egy újabb, hatodik halálos esetről is beszámoltak. Először történt, hogy nem idős ember, hanem egy 27 éves asszony halt bele a betegségbe.

A cseh kormány nagyszámú, a koronavírus-járvány elleni harchoz szükséges egészségügyi védőeszközt vásárolt Kínában, amelyet legalább másfél hónapon keresztül heti három különrepülőgépen szállítanak Csehországba - közölte Jan Hamácek belügyminiszter a prágai repülőtéren. Pénteken érkezett meg Prágába a második különgép, amely ezúttal 1,1 millió darab - FFP2 kategóriájú részecskeszűrővel ellátott - szájmaszkot szállított Kínából. E maszkokat elsősorban olyan egészségügyi dolgozók között osztják szét, akik nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a fertőzöttekkel. Hamácek szerint éppen e maszkokból van jelenleg a legnagyobb hiány. A fertőzöttekkel kapcsolatba kerülő egészségügyi személyzetnek FFP3 típusú maszkra van szüksége, amelyek később érkeznek. Ezeken felül mintegy 100 tonna gyorsteszt-készlet és a lakosságnak szánt arcmaszk érkezik Prágába.

Csehországban csütörtök óta a lakosságnak is kötelező az orr és a száj eltakarása a köztereken.

Csehországban péntek reggel 774 koronavírussal fertőzött személyt tartottak nyilván. Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint 52 személyt kórházban kezelnek, közülük öt személy állapota súlyos, illetve válságos. A betegségből eddig hárman gyógyultak fel.