Lassuló gazdasági növekedést, de javuló ipari és kiskereskedelmi mutatókat jelentett Kína

A kínai gazdasági növekedés tovább lassult, miközben az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom egyaránt a várakozásokon felül teljesített az idei első fél évben - derül ki a kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adataiból.

A kínai bruttó hazai termék (GDP) 6,3 százalékos növekedéssel elérte a 45,09 ezer milliárd jüant (1894 ezer milliárd forint). A GDP bővülése tavaly április óta folyamatosan lassul, ami megfelel az elemzői várakozásoknak. A növekedés az első negyedévben még 6,4 százalék volt, a második negyedévben azonban 6,2 százalékkal az elmúlt közel harminc év legrosszabb eredményét produkálta.

A gazdaság bővülése ezzel megfelelt a Peking által kitűzött, 6-6,5 százalék közötti szintnek.

A vártnál nagyobb mértékben bővült azonban a távol-keleti ország ipari termelése, amely az első fél évben 6,3 százalékkal nőtt éves összevetésben, ezzel az elmúlt négy hónap legjobb eredményét produkálva. Szakértők csupán 5,2 százalékos növekedést jósoltak, figyelembe véve az elmúlt hónapok 5 százalék körüli teljesítményeit.

Jócskán felülmúlta a várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom alakulása is, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 9,8 százalékkal bővült, szemben az elemzők 8,5 százalékos előrejelzésével. A kiskereskedelmi forgalom ezzel tavaly április óta a legkiemelkedőbb eredményt hozta.