Kormányzati ciklusokon átívelő oktatáspolitikát szeretne a PSZ új vezetése

Oktatás - 2018-07-03

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) új vezetése elkötelezett egy kormányokon átívelő oktatáspolitika megvalósításában - hangzott el az érdekképviselet keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Szabó Zsuzsa, a szervezet új elnöke azt mondta, a kormányzatokon átívelő oktatáspolitikához véleményük szerint szükség lenne egy elemzésre, amelyből kiderülhet, mely területeken vannak problémák, melyek az erősségek és a gyengeségek. Ebben az elemzésben pedig a PSZ részt kíván venni - jelentette ki.

Szabó Zsuzsa elnök, Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás alelnökök (j), a Pedagógusok Szakszervezetének új vezetői. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kiemelte, a kormánnyal 2013-ban kötött megállapodást tekintik kiindulópontnak, az abban meghatározott és eddig meg nem valósult feladatok pedig prioritást élveznek a következő időszakban.

Szorgalmazzák a költségvetési források "oktatási feladatokhoz" rendelését, tapasztalataik szerint ugyanis az elmúlt időszakban erős pénzkivonás történt, amely sok esetben ellehetetlenítette a működést.

A minőségi oktatáshoz nemcsak anyagi, hanem "emberi erőforrások" is szükségesek, ezért meg kell oldani a munkaerőhiányt is - tette hozzá.

Nagy feszültségeket generáló kérdésnek nevezte pedagógusok munkaterheit, amelyek veszélyeztethetik a munkavégzést, ezért a munkaidő is elsőbbséget élvező kérdés számukra.

Problémának tartják továbbá, hogy az életpálya bevezetésekor a pedagógusok nem egyszerre kapták meg az ehhez társított bért, pedig a PSZ szerint ez mindenkinek jár és a minőségi munkát el kell ismerni - mondta a szervezet elnöke.

Hozzátette, meg kellene oldani azt is, hogy közalkalmazotti jogviszonyban dolgozzanak a pedagógusok.

Szabó Zsuzsa úgy fogalmazott, mivel kormányzati részről egyelőre nehéz meghatározni, mi az oktatáspolitika célja és elképzelése, a PSZ - múlt hétvégén tartott tisztújító kongresszusán - rugalmas programokat igyekezett megalkotni, hogy legyen majd egy eszközrendszerük, ha kiderül az irány.