​Miért Dániában van a legkevesebb iskolai zaklatás?

Oktatás - 2023-12-16

Európában Dániában a legalacsonyabb a bullying, vagyis az iskolai zaklatások száma. Az Euronews Witness adásában annak jártunk utána, mivel próbálják ezt elérni a dán pedagógusok és szülők.

Meditációval és öleléssel kezdődik a nap egy koppenhágai általános iskolában. Itt a gyerekeket arra nevelik, hogy szeretettel forduljanak társaik felé, és elsősorban saját maguk felé, mert sok esetben ezen a ponton lehet megelőzni az esetleges agressziót, zaklatásokat.

Az iskolai foglalkozásokon fontos szempont a szociális készségek fejlesztése. A gyerekeknek sokszor párban kell dolgozniuk, különböző felállásban, nem mindig a barátaikkal összerakva, ami fejleszti az alkalmazkodást és a kompromisszumkötés képességét is.

Franciaország törvénybe iktathatja, hogy az iskolai zaklatás – akkor is, ha diák követi el diák ellen – bűncselekmény.

A dán iskolákban alapvető, hogy ha egy gyerek valamilyen problémával fordul a tanárához, akkor az meghallgatja őt, figyelembe veszi a problémáját, és megpróbál segíteni rajta. Ezen kívül olyan dolgokat is beépítenek az oktatásba, mint például a közösségi médián keresztüli kapcsolattartás.

Az iskolai zaklatások ellen pedagógiai stratégiát dolgoztak ki Dániában, de az már 15 éves. A szakértők szerint ideje átgondolni a szabályokat a mai realitáshoz illeszkedve. Fontos különbség például, hogy ma már a diákok a digitális térben is kapcsolódnak, így a zaklatás nem ér véget akkor, amikor valaki kilép az iskola épületéből. A Witness riportja a videólejátszóra kattintva érhető el.

Forrás:Euronews

A videó az alábbi linkre kattintva elérhető:

https://hu.euronews.com/embed/2421816