Sepsiszentgyörgyi egyetemi campust épít a Sapientia Alapítvány

Oktatás - 2019-01-07

Tízhektáros telket vásárol és egyetemi campust épít Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) működtető Sapientia Alapítvány magyar állami támogatásból - közölte hétfői számában az erdélyi Krónika című napilap.

A magyar kormány 4,15 milliárd forinttal támogatja az alapítvány sepsiszentgyörgyi fejlesztéseit, ahol a 2015 óta működő agrármérnöki szak mellett még idén elindulhat az erdőmérnöki képzés és a következő két évben a sport szak is beindulhat - tudta meg a Krónika Kató Béla erdélyi református püspöktől, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökétől.

A campus-építési projekt az idei év egyik prioritása, ám lebonyolítása többéves folyamat, hiszen hosszadalmas és bürokratikus eljárás, amíg a telekvásárlástól az építkezés befejezéséig eljutnak. Az alapítvány elnöke hozzátette: hangsúlyt fektetnek az új szakok beindításához szükséges infrastruktúra kiépítésére is.

Az egyetem küldetésének tartja a hiányos magyar tannyelvű felsőfokú képzési paletta kiegészítését Romániában: ennek része az erdőmérnöki és a sport szakok beindítása - mondta a lapnak Nyárádi István adjunktus, az egyetem sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjának igazgatója, a marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszék oktatója. Az egyetem jelenleg harminc alapszakot és tizenkét mesterszakot működtet több erdélyi helyszínen.

Az erdőmérnöki szak engedélyeztetési iratcsomóját január végén nyújtják be az illetékes romániai minőségbiztosítási hatósághoz. Ha megkapják az engedélyeket, már idén szeptemberben 30 helyet kínálnak a diákoknak, ebből 25 lesz tandíjmentes és 5 költségtérítéses - részletezte az adjunktus.

A sport szak engedélyeztetését, beindítását és működtetését a csíkszeredai karra bízta az EMTE. Lázár Ede dékán a Krónikának elmondta: a sepsiszentgyörgyi helyszínen még nincsenek kiépült tanszékek, ezért a beindítását a csíkszeredai kar menedzseli. Elmondta, terveik szerint ezen a képzési ágon két szakot - testnevelő tanári és edző - indítanak, az elképzelés szerint felváltva Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában, de amint kiépül az infrastruktúra, Sepsiszentgyörgyhöz fog tartozni.

A sepsiszentgyörgyi és Kovászna megyei önkormányzati vezetők, a Sapientia EMTE és a magyar kormány képviselői 2013-ban jelentették be a sepsiszentgyörgyi tagozat indításának tervét, kiemelve, hogy olyan szakok indítását tervezik, amelyek jelenleg nem elérhetők a romániai magyar felsőoktatásban. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2014-ben tízéves ingyenes szerződést kötött az egyetemmel az egykori Gámán János Szakközépiskola épületének bérbeadásáról, meghosszabbítási lehetőséggel. Itt indult el 2015 őszén az agrármérnöki szak.