Az Európai Unió országaiban erős ütemben drágultak a lakások.

Olvastuk - 2019-01-20

Az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a tavalyi harmadik negyedévben az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) jelentése szerint 4,3 százalékkal nőttek a lakásárak éves összehasonlításban a július-szeptemberi időszakban.

A második negyedévhez képest az EU-ban 1,5 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,6 százalékkal kúsztak feljebb a lakásárak. A tavalyi második negyedévben az Európai Unió egészében 4,3, az euróövezetben pedig 4,4 százalékkal drágultak a lakások éves összevetésben, negyedéves összehasonlításban pedig 1,5 százalékos, illetve 1,4 százalékos emelkedést mértek.

A 28 tagú Európai Unión belül éves összevetésben Szlovéniában ugrottak meg legnagyobb mértékben, 15,1 százalékkal a lakásárak július-szeptemberben, majd Hollandia következik 10,2 százalékkal. A harmadik helyezett Írországban 9,1 százalékkal drágultak a lakások.

Csak két országban csökkentek az árak, Svédországban 2,1 százalékkal, Olaszországban pedig 0,8 százalékkal értek kevesebbet a lakások.

Negyedéves összehasonlításban Hollandiában drágultak legnagyobb mértékben, 3,3 százalékkal a lakások, majd Málta (+3,1 százalék) és Horvátország (+2,8 százalék) következik.

Forrás:

www.profitcsapat.hu