Az orosz kormánypárt mind a 16 kormányzóválasztást megnyerte, de Moszkvában mandátumai harmadát elvesztette

Olvastuk - 2019-09-09

- Mind a 16 most megrendezett oroszországi kormányzóválasztást megnyerte a hatalmon lévő Egységes Oroszország párt vagy a támogatásával indult jelölt, egy kivételével az összes regionális parlamentben is megszerezte a többséget, a moszkvai képviselőtestületben azonban a kormányerőnek csak mandátumai mintegy harmadát elveszítve sikerült megőriznie többségét - derült ki a hétfő reggelre közzétett, nem hivatalos adatokból.

Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke hétfői sajtótájékoztatóján arra intette szentpétervári kollégáit, hogy ne siessék el a helyi kormányzóválasztás eredményének kihirdetését, amíg az összes panaszt ki nem vizsgálták. Felhívta a figyelmet, hogy a városból panaszok érkeztek arról, hogy több választóhelyiségből választási bizottsági tagokat, megfigyelőket és szavazólapokat távolítottak el.

Oroszország "északi fővárosában" a szavazatok 90,11 százalékának összeszámlálása után ismertetett előzetes eredmény szerint magabiztosan a Szentpétervárt eddig kinevezettként kormányzó Alekszandr Beglov állt az élen. A politikus függetlenként, de az Egységes Oroszország támogatásával állt rajthoz.

A kormányzóválasztások győztesei közül hárman teljes jogkörrel, tízen pedig - Beglovot is beleértve - ideiglenes ügyvivőként az általuk elnyert tisztséget eddig is betöltötték. A szavazatok 89,61 százalékának megszerzésével a Bajkálontúli területet irányító Alekszandr Oszipov aratta a legnagyobb győzelmet, a leggyengébben pedig a távol-keleti Szahalinon Valerij Limarenko szerepelt 56,15 százalékkal.

A 45 fős moszkvai képviselőtestületben az ellenzéknek 20 helyet sikerült megszereznie. A Kreml-párti többség a 2014-es választások utáni 38 főről 25-re olvadt.

Elemzők rámutattak, hogy a hatalommal szembeni előretörést az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által szorgalmazott "okos voksolás" taktikája eredményezhette, amelynek lényege az, hogy a választásokból kizárt, parlamenten kívüli ellenzék hívei az Egységes Oroszország jelöltjével szemben legesélyesebb jelöltre szavazzanak. Ennek eredményeképpen az eddigi öttel szemben 13 kommunista képviselő került a testületbe, amelyben a szövetségi törvényhozásban képviselt Igazságos Oroszország és a parlamenten kívüli, liberális Jabloko is egyaránt 3-3 mandátumot szerzett, mindössze 21,77 százalékos részvételi arány mellett.

Az Interfax azt írta, hogy az Egységes Oroszország moszkvai szervezetének vezetője, Andrej Metyelszkij kiesett a moszkvai képviselőtestületből. Vele kapcsolatban a Navalnij által alapított Korrupció Elleni Küzdelem Alapja júliusban azt közölte, hogy Ausztriában szállodalánccal, Oroszországban pedig jelentős értékű luxusingatlan-vagyonnal rendelkezik. Az ügyben a Kreml is vizsgálatot indított, Metyelszkij pedig beperelte az alapot.

A moszkvai választást a parlamenten kívüli ellenzék a 2021-ben esedékes parlamenti választás taktikai próbájának tekintette. Az Egységes Oroszország által támogatott jelöltek egyébként, tekintettel a párt alacsony népszerűségére, függetlenként indultak.

A távol-keleti Habarovszk városi tanácsában a nacionalista és populista politikát hirdető Liberális Demokrata Párt (LDPR) a lehetséges 35-ből 34 mandátumot szerzett meg. Az első helyen végzett ez a politikai erő a voksok 56,12 százalékával a Habarovszki terület törvényhozásában is. A hatalmon lévő Egységes Oroszország itt 12,51 százalékkal a harmadik helyen végzett a második kommunisták mögött (17,24). A liberális demokraták mindemellett a 24-ből 22 egyéni körzetben is győzni tudtak.

A régióban, amelyet tavaly óta ennek a pártnak a politikusa, Szergej Furgal kormányoz, a szövetségi parlamenti pótválasztáson a liberális demokrata Ivan Pillalev győzött. Emellett ez a politikai erő Komszomolszk-na-Amure városban is egy híján az összes képviselői mandátumot besöpörte, és Alekszandr Zsornyok személyében ő adja a polgármestert is.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hangot adott meggyőződésének, hogy a protest-szavazásra vonatkozó jóslatok nem váltak be, és a vasárnapi erőpróbát az Egységes Oroszország szempontjából sikeresnek, a politikai vezető szerep megnyilvánulásának minősítette.

Az oroszországi választások keretében 16 régió vezetőjéről, 13 regionális törvényhozás képviselőiről, 22 adminisztratív központ önkormányzati képviselőiről és 3 ilyen központ vezetőjéről döntöttek. Emellett a parlamenti alsóház négy egyéni választókörzetében tartottak pótválasztást, és mintegy ötven referendumot is megrendeztek.

A voksolás az ország mind a nyolcvanöt régióját érintette, és több mint 47 ezer mandátum sorsát dönti el a szavazatszámlás után. Az orosz Központi Választási Bizottság közlése szerint a választott tisztségekért több mint 118 500 jelölt versengett, közülük 91 ezren pártok képviseletében, 27 400-an pedig egyéni jelöltként. A szavazókörzetek száma több mint 48 ezer volt.

Pamfilova egyébként hétfőn azt is közölte, hogy a választási kampánnyal kapcsolatban 11 bűnvádi eljárás indult, köztük négy Moszkvában. A kampány során a belügyminisztériumhoz több mint 3600, a választás napján pedig 1280 bejelentés érkezett.

Mint mondta, a szentpétervári esetek kivételévek a választás országszerte nyugodtan zajlott le. Közölte ugyanakkor, hogy négy régióban nyolc választási körzet eredményeit törölni fogják.