Az uniós intézmények vezetői közös nyilatkozatban emlékeztek meg a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Olvastuk - 2025-05-09

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

A nyilatkozat kiemelte: a második világháború romjai közül felemelkedő Európában előrelátó vezetők úgy döntöttek, hogy a szén- és acéltermelést közös ellenőrzés alá vonják, hogy biztosítsák a tartós békét.

"Egyszerű, mégis úttörő vállalkozásuk - a történelmi rivalizálás helyett a közös szuverenitás megteremtése gazdasági és politikai integráció révén - elindította a jólét, a béke, a demokrácia, a szolidaritás és az együttműködés korszakát Európában"

- fogalmaztak.

A Schuman-nyilatkozatot 1950. május 9-én hirdette ki Robert Schuman francia külügyminiszter, amelyben javasolta Franciaország és Németország szén- és acéltermelésének közös felügyelet alá helyezését.

Ez a kezdeményezés teremtette meg az első európai közösséget, az Európai Szén- és Acélközösséget, amely az Európai Unió alapkövévé vált. A cél a béke megőrzése volt azzal, hogy a hadipar kulcsfontosságú erőforrásait közös ellenőrzés alá vonják.

A közös európai projekt vonzerejét a később csatlakozó országok bizonyítják - áll a közleményben -, amelyek a közös értékek, a demokrácia és az egység mellett döntöttek.

"A békéért végzett munka Európában - ami a Schuman-nyilatkozat lényege - még nem ért véget"

- figyelmeztettek a vezetők. Hangsúlyozták: Európa ismét komoly kihívásokkal néz szembe, Oroszország Ukrajna elleni agressziója háborút hozott a kontinens határára, a globális feszültségek erősödnek, a klímaváltozás pedig emberek millióinak életét befolyásolja Európában és világszerte.

A három elnök megerősítette elkötelezettségét egy olyan európai projekt mellett, "amely egyesíti a népeket, és amelynek bővítése az Európai Unió legjobb geopolitikai befektetése." Közölték: kétszeres erőfeszítést tesznek a gazdasági jólét fenntartására, a versenyképesség fokozására és a társadalmi fejlődés biztosítására.

"Példátlan lépéseket teszünk biztonságunk, védelmünk és stratégiai autonómiánk megerősítésére"

- fogalmaztak.

A nyilatkozatban kiálltak a szabályokon alapuló nemzetközi rend, a multilateralizmus erősítése és az Európai Unió megbízható globális partneri szerepe mellett.

"Európa a saját sorsának ura. Támogatjuk Ukrajnát minden erőfeszítésében az igazságos és tartós béke érdekében.

A Schuman-nyilatkozat szelleme tovább él, és vezet bennünket a béke, a jólét, a szolidaritás és az együttműködés biztosítása felé Európában" - áll a nyilatkozatban.