Debrecenben edzőtáborozik a női 3x3-as kosárválogatott

Olvastuk - 2020-06-30

Debrecenben megkezdte négyhetes edzőtáborát a 3x3-as női kosárlabda-válogatott. A wbasket.hu portál híradása szerint a nemzeti csapat Bozóki Bettina, Katona Szidónia, Medgyessy Dóra, Papp Klaudia, Szabó Fanni, Theodoreán Alexandra, Török Ágnes összeállításban kezdte meg a munkát. Károlyi Andrea szövetségi kapitány elmondta, Török Ágnes és Katona Szidónia két hetet fog velük edzeni, majd utána két hetet az 5x5-ös válogatottal Székesfehérváron.

A tavaly világbajnoki ezüstérmes 3x3-as együttesnek ebben a négyhetes időszakban nemzetközi erőpróbája nem lesz, csak egy minitorna szerepel a tervek között az U23-as válogatottal.

A múlt héten lett hivatalos, hogy az első 3x3-as olimpiai selejtezőre, melyet 20 női csapat részvételével bonyolítanak le, 2021. május 26. és 30. között kerül sor Grazban. A második selejtezőtornát júniusban rendezik Budapesten.

Az idénre tervezett 3x3-as események közül még mindig nyitott a női Európa-bajnokság sorsa.