Egymilliárdos áfa-csalást követett el két gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó bűnbanda

Olvastuk - 2019-11-14

Egy héten belül két gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó dunántúli bűnbandát leplezett le a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV), amelyek egymástól függetlenül működtek és együttesen több mint egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A NAV csütörtöki közleménye szerint bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoznak. A két szervezet hasonló módját választotta a törvénytelen gazdagodásnak: a hivatalos gumiabroncs-kereskedelmet folytató, illetve műanyag granulátum értékesítésben is érdekelt társaságok alá céghálózatot építettek, hogy azt a látszatot keltsék, mintha a közvetlenül az Európai Unió területéről vásárolt gumiabroncsokat Magyarországon szerezték volna be.

Ezzel a módszerrel mentesítették magukat az áfa-fizetés alól, így jelentős haszonhoz jutottak, illetve nagy versenyelőnyt szereztek a legálisan működő kereskedőkkel szemben.

A céghálózat alján, az elkövetők által a háttérből irányított cégek biztosították a fiktív számlákat a tényleges kereskedelmi tevékenységet folytató társaságoknak. A valótlan tartalmú számlák felhasználásával több mint egymilliárd forint fizetendő áfát tüntettek el.

A NAV nyomozói IT-szakemberek, járőrök és a NAV MERKUR bevetési egysége bevonásával országos - a határokon is átnyúló - akciósorozatban számolták fel a két elkövetői kört. Hetvenkét helyszínen tartottak házkutatást. A külföldi hatóságok bevonásával Szlovákiában, Németországban és Belgiumban is zajlottak kihallgatások és házkutatások.

A nyomozók tizennégy gyanúsítottat hallgattak ki, valamint bankszámlákat, ingatlanokat, követeléseket zároltak, ingatlanokat és készpénzt foglaltak le másfél milliárd forintot maghaladó értékben.

A bűnszervezet tagjai közül három ember letartóztatásáról döntött a Székesfehérvári Járásbíróság.