Füstbe borult az Alkotmány utca - Ezrek tüntettek a kormány ellen

Olvastuk - 2018-12-16

Vasárnap délután a Hősök terén gyülekeztek a kormányellenes tüntetők, majd vonulni kezdtek. Az időközben több ezer fősre duzzadt tömeget ellenzéki női politikusok vezették a Kossuth térre, ahol beszédek hangzottak el. A szerda óta tartó tüntetések közül egyértelműen a vasárnapin voltak a legtöbben.

Délután 4 óra előtt indultak el a tüntetők. Egy hangszórókkal felszerelt platós kisteherautó volt elől, mögötte pedig molinót vittek „tiltakozunk a rabszolgatörvény ellen" felirattal. A szervezők egyébként többször is arra kérték a résztvevőket, hogy ne előzzék meg a molinót.A menetet Schmuck Erzsébet, Kunhalmi Ágnes, Szabó Tímea, Vadai Ágnes, Szél Bernadett, Varga-Damm Andrea, Bősz Anett, Demeter Márta és Bangóné Borbély Ildikó vezették, ők vitték a molinót.

A Kossuth téren Székely Tamás, a MASZSZ elnöke volt az első felszólaló. Szerinte a tüntetők nem Soros-bérencek, hanem dolgozók, szemben a túlóratörvényt megszavazó, urizáló képviselők.

Orbán szerinte tandíjmentesen végzett el egyetemet, Soros-pénzből tanult Oxfordban, majd az lett a rögeszméje, hogy megszabja, mi a jó a magyaroknak.A szekszervezeti vezetőt ellenzéki női politikusok követték, akik az összefogás fontosságát emelték ki.

Beer Miklós püspök üzent a tiltakozóknak. Szolidaritását fejezi ki velük. Üzenetét Lukácsi Katalin olvasta fel. Szerinte nemes törekvés vezeti a tiltakozókat, ám elítéli az erőszakot, a gyújtogatást és a rendőrök megtámadását. Van pásztorunk, lelki vezérünk - utal Karácsony közeledtével Jézus Krisztusra, és békés tiltakozást kér a tüntetőktől.

A "Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr!" címmel meghirdetett kormányellenes demonstráció résztvevői a Teréz körúton 2018. december 16-án. MTI/Mohai Balázs

Azért vagyok itt, mert szeretem a népemet. Jobbikos vagyok és magyar, de mindenkinek megfogom a kezét, aki magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel segít abban, hogy a kormányt megdöntsék. mondta Varga Damm Andrea jobbikos képviselő.Emlékeztetett rá: 2002-ben Orbán a szeretet és az összefogás erejét emlegette, aki ma a gyűlöletben és a megosztásban hisz. Ezzel szemben szerinte az ellenzéknek a szeretet és az összefogás erejét kell zászlajára tűznie.

A tüntetés bejelentett idején túl a tömeg az MTVA székházához vonult.

Forrás:ATV