Hagyó rács mögött a hétvégére.

Olvastuk - 2010-05-14

Abban a pillanatban, hogy lejárt mentelmi joga, a BRFK előállította a főváros volt főpolgármester-helyettesét.

BenceA BRFK nyomozói mentelmi jogának lejárta pillanatában állították elő Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét, Horváth Évát, Hagyó egykori befolyásos sajtósát, és Lelovics Ottót, a politikus volt kommunikációs vezetőjét.

 

Úgy tudni, kihallgatásukat követően mindhármukat őrizetbe veszik, és kezdeményezik az ügyészségen az előzetes letartóztatásukat. Amennyiben az ügyészség is indokoltnak látja a három gyanúsított tartós fogva tartását, hétfőn délután bíróság elé állítják őket.

 

A Népszabadság információja szerint Hagyót az AAM Zrt. 50 milliós "elemzői" szerződésével, a CC Soft Kft. HÉV utastájékoztató rendszerével kapcsolatban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a BRFK, valamint azzal, hogy közvetítőkön (Horváth Éva, Lelovics Ottó, valamint dr. Horváth Iván ügyvéd) útján a BVK vagyongazdálkodási céljaival össze nem egyeztethető szerződések megkötésére adott utasítást a BKV Zrt. felelős vezetőinek.

Forrás:nol.hu

 

 

 Mindez azonban minden bizonnyal csak a kezdet, s idővel Hagyónak újabb "vádakkal" kell majd szembenéznie. A mostani gyanúsítás ugyanis információink szerint várhatóan még nem érinti majd az úgynevezett NOKIA-dobozos ügyeket. Azok ugyanis, ha minden úgy történt, ahogy arról a sajtóban az ügyben szintén gyanúsított volt BKV-s vezetők elmondták, azaz Hagyó valóban több millió forintot kapott NOKIA-dobozokban bizonyos ügyletek után, a vesztegetés gyanúját vetik fel, és nem a hűtlen kezelését. Egyelőre azonban vesztegetéssel sem Hagyót, sem Horvátot, sem Lelovicsot nem gyanúsították meg.