A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
- írta a Tisza Párt elnöke.
Magyar Péter már többször beszélt a Szuverenitásvédelmi Hivatal jövőjéről, 2025-ben, Budapestről Nagyváradra induló országjárása kezdetén például úgy nyilatkozott a Magyar Hangnak, hogy kormányra kerülésük esetén "sóval hintik be" a helyét.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozását az Országgyűlés által 2023 decemberében elfogadott, a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény, valamint az ugyanakkor elfogadott alaptörvény-módosítás tette lehetővé.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal 2024 februárjában kezdte meg működését, élére Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök Lánczi Tamás politológust nevezte ki.
Lánczi Tamás szerdán Facebook-oldalán, arra reagálva, hogy Magyar Péter nem számol a Szuverenitásvédelmi Hivatal további működésével, azt írta: a hivatal megszüntethető és felszámolható, de azok a folyamatok, amelyeket működésük során feltártak, nem fognak eltűnni.
A külföldi nyomásgyakorlás, a politikai befolyásszerzés és az idegen akarat rákényszerítésének kísérlete a mindenkori magyar kormányzatra és társadalomra továbbra is jelen marad - tette hozzá.
- írta.