Magyar bajnokok a napenergia felhasználásban!

Olvastuk - 2010-06-01

napenergia elterjedésén munkálkodó polgármesterek, haladó szellemű energetikusok és más megújulós szakemberek közreműködésével zajlott le az első Napkorona Bajnokság ünnepélyes díjátadója. Az Energia Klub a napenergia hasznosításában élenjáró településeket díjazta 3 kategóriában.

Az ötezer lélekszám alatti települések kategóriájában az abszolút bajnok a 27 lakosú kistelepülés, Dötk lett. Itt, a helyi Ökorégió Alapítvány épületén található napkollektornak hála, 0,6 m2 az egy főre jutó kollektorfelület. A díj és díjjal járó díszoklevél mellé egy településtáblát is kaptak, amely a település határába kirakva hirdetheti majd az elért eredményt. A kategória további díjazottai szintén Zala megyei Nagypáli, illetve Szentgyörgyvölgy voltak.  Az 5 ezer és 50 ezer lakos közötti települések kategória győztese: Tapolca. Itt Budaörs és Törökbálint volt még a büszke bajnokok között.   A napnagyágyúk, azaz az 50 ezresnél nagyobb városok (illetve kerületek) kategóriájában Budapest III. kerülete vitte el a pálmát, azaz a díj mellé járó napraforgót. E kategória mindegyik díjazottja egy-egy budapesti kerület közül került ki: így a második helyezett Pesterzsébet (XX. kerület), a harmadik pedig a XIII. kerület lett. Budapest ezzel példamutató szerepbe került a napenergia hazai elterjesztésében.  A verseny különdíjasai esetében a szervezők és a zsűri nem az egy főre eső napenergia felhasználást, hanem a település vezetésének elkötelezettségét, vagy pozitív lépéseit díjazták.    A 480 lakosú Nagypáli polgármestere Köcse Tibor például nagyszabású és átfogó tervet készített a falu és a környékbeli települések fejlesztésére, így a megújuló energiaforrások sokrétű használatára is. A másik különdíjas Orosháza volt, akik duplán örülhettek, hiszen a Napkorona Bajnokság nemzetközi változatában, a Megújuló Erőforrások Bajnoki Ligájában (a RES Champions League-ben) ők lettek az ezüstérmesek!    A különdíjasok között is találunk budapesti kerületet: Újbuda, a főváros  zöld kerülete  az ösztönzés legjobb módjának a példamutatást tartja, például az önkormányzat épületének korszerűsítésével, és ennek széles körű bemutatásával.   A napos versengést nem mosta el a díjeső, hiszen a résztvevő települések további különdíjakkal is gazdagodtak. Ezen felül a nyertes önkormányzatok részt vehetnek egy jövő márciusi németországi tanulmányúton is.  A Napkorona Bajnokság díjait egy szakmai zsűri ítélte oda, melynek tagjai között a legelismertebb magyar önkormányzati és megújulós szervezetek képviselői foglaltak helyet. OS