Pszichológus: többnyire bántalmazott, a közösségből kirekesztett gyerekek hajtanak végre iskolai késelést

Olvastuk - 2026-10-12

Többnyire bántalmazott, a közösségből kirekesztett gyerekek jutnak el oda, hogy megkéseljék az iskolában a társaikat vagy a pedagógusokat – nyilatkozta a Lengyelországban egy hét alatt háromszor előforduló iskolai erőszak hátteréről Vassné Figula Erika pszichológus, egyetemi tanár hétfőn az MTI-nek.

A professzor elmondta, Magyarországon is történt már hasonló eset 2019-ben, 2022-ben és 2024-ben, bár azok nem végződtek halállal. A felhalmozódó sérelmek; a kortársaktól érkező, nem ritkán az online térben zajló megaláztatás (cyberbullying); a közösségi médiában a státuszért folytatott harc; a mintakövetés, azaz az utánzó hatás és a mesterséges intelligencia nem megfelelő használata is ebbe az irányba terelheti a gyerekeket - tette hozzá.

A szakember szerint az ilyen cselekmények mögött más pszichológiai háttér van, mint amikor valaki egy közvetlen konfliktust pillanatnyi kontrollvesztés miatt fizikai erőszakkal vezet le; hiszen ezek a gyerekek készültek a tettükre, kést vagy bozótvágót vittek magukkal az iskolába, illetve volt, aki visszament az intézménybe.

Az ilyen gyerekek és fiatalok esetében jellemzően tartós sérelem áll fenn, többnyire bántalmazottak; és az agressziót mint problémakezelő eszközt látják nem ritkán a családjukban.

Vassné Figula Erika szerint vannak olyan gyerekek, akik ugyan hajlamosak az agresszióra, belerúgnak mondjuk a társaikba; de általában nem ők hajtják végre az úgynevezett nagy "acting acteket", hanem a közösségből tartósan kirekesztett társaik. Utóbbiakat azért nehéz a pedagógusoknak észrevenniük, mert jellemzően nyugodt, csendes, visszahúzódó gyerekek, akik nem zavarják az órát.

A szakember szerint jó lenne a szociometria módszerét alkalmazniuk a pedagógusoknak, amellyel fel lehetne deríteni a rokonszenvi-ellenszenvi kapcsolatokat, azt, ha egy gyereket kirekesztettek a társai.

Hozzátette, segítene a helyzeten, ha a gyerekek legalább az iskolában elsajátítanák az érzelmi intelligencia, az alapvető önismeret, a konfliktuskezelés, a kommunikációs készségfejlesztés, az önkontroll, az empátia és a társas készségek alapjait. A szociális és érzelmi tanulásra is nagy szükség lenne – húzta alá.

Az iskolai falitáblákra pedig ki lehetne tűzni a segítő szolgálatok elérhetőségeit és a médiában is elhangozhatna több ilyen tartalmú társadalmi célú reklám, hogy a gyerekek tudják, van hová fordulniuk – fűzte hozzá a szakember.

Lengyelországban az elmúlt egy héten három iskolai késelés történt, de októberben Szlovákiából és a Vajdaságból is érkeztek hasonló hírek.