Sukoró-ügy - A magyar állam javára döntött a sukorói-kaszinó ügyében a washingtoni bíróság

Olvastuk - 2014-10-02

A magyar állam javára döntött a sukorói kaszinó-beruházás ügyében egy nemzetközi választott bíróság, a beruházási viták rendezésének nemzetközi központja Washingtonban - közölte Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter csütörtökön.

    "A mai ítéletben ez a nemzetközi bíróság elutasította az izraeli befektetők keresetét és a 100 milliárd forintos kártérítési igényét. Megállapította, hogy a magyar állam teljesen jogszerűen járt el ebben az ügyben, nem szegett meg semmilyen beruházásvédelmi egyezményt és nem tette lehetetlenné a befektetők magyarországi működését" - mondta a tárcavezető az MTI tudósítójának Prágában, ahol egy nemzetközi tanácskozáson vett részt.

    Bártfai Beatrix, a perben a magyar államot képviselő ügyvéd az MTI-nek elmondta: a washingtoni bíróság megállapította azt is, hogy a magyar állam teljesen jogszerűen mondta fel a kaszinó koncessziós szerződést. A telekcsere ügyében pedig hasonló álláspontra jutott, mint  korábban a magyar Kúria, és kimondta, hogy a telekcsere szerződés a magyar jogszabályokba ütköző és ezért semmis.

    A választott bíróság döntése végleges, az ellen fellebbezni nem lehet - tette hozzá a jogi képviselő.