Szabálytalan vadászat ?

Olvastuk - 2010-06-28
Lapinformációk szerint három hónapra bevonták Gyenesei István vadászengedélyét, és ötvenezer forintos pénzbírságot is kiszabtak a politikusra, amiért tavaly októberben több barátjával egy előre be nem jelentett, ezért szabályszerűtlenül megtartott hajtóvadászaton vett részt.

Az újságok szerint a büntetést a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal állapította meg, bár a hatóság illetékese tegnap azt mondta, az eljárás még folyamatban van. A Gyurcsány-kormány önkormányzati miniszterét egyébként már többször is kihallgatták az ügyben, hogy tisztázza, hogyan írhatták a nevére az öt szarvast úgy, hogy akkoriban a politikus nem vadászhatott, hiszen nem volt bejegyezve a vadászati beírókönyvbe.