Hétfőn, az ET parlamenti közgyűlésének Strasbourgban megkezdődött ülésszakán egyik alelnöknek választották Szabó Zoltán magyar szocialista párti képviselőt.
A 47 tagországot tömörítő Európa Tanács nem annyira politikai érdekközösség alapján szerveződő intézmény, hanem sokkal inkább a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásán őrködik. Ennek megfelelően, az ET-értékelésben a választások lebonyolításának tisztességes, demokratikus módját, a szabad akaratnyilvánítást vizsgálják elsősorban.A hétfőn kezdődött strasbourgi ülésszakon a török Mevlüt Cavusoglu személyében új elnököt választott az ET parlamenti közgyűlése, miután a spanyolországi Lluís Maria de Puignak lejárt a mandátuma. Székfoglaló beszédében Cavasoglu örömének adott hangot, hogy most először tölthet be ilyen tisztséget török politikus. Megjegyezte, hogy emellett ő az eddigi legfiatalabb, egyben pedig a legkevesebb hajszállal "rendelkező" közgyűlési elnök az ET-ben.
Cavasoglu mellé 19 alelnököt választottak, üresen hagyva a huszadik, Ukrajnának járó alelnöki helyet. Az egyik alelnök a magyar szocialista párti Szabó Zoltán lett.
A péntekig tartó ülésszak napirendjéről döntve a képviselők elvetették azt az indítványt, hogy csütörtökön soron kívüli napirendi pontként vitázzanak az új influenzáról, amelyet többek szerint csak a gyógyszergyárak nyomására harangoztak be világjárványként. E témában azonban kedden nyilvános meghallgatást tartanak a társadalmi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságban.
Forrás:www.mszp.hu