Szerbia és Macedónia származás szerint szűri a migránsokat

Olvastuk - 2015-11-19

Szerbia és Macedónia korlátozta a beáramló migránsáradatot, és csak a szíriai, iraki és afgán bevándorlókat engedi át - közölte csütörtökön az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) belgrádi irodája.

 Melita Sunjic, az UNHCR belgrádi szóvivője elmondta, hogy szerda 18 óra óta a szerb hatóságok a szerb-macedón határról visszafordítják a nem szíriai, iraki és afgán állampolgárokat, illetve utóbbiak közül is azokat, akik nem rendelkeznek görög vagy macedón regisztrációs papírokkal. Eddig mintegy száz embert küldtek vissza Macedóniába.

  Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter csütörtökön a szerb sajtónak azt mondta, azok nem léphetnek be Szerbiába, akik Szlovénia és Horvátország szerint gazdasági bevándorlóknak számítanak, azaz nem háború sújtotta övezetből érkeznek.

    "Nem engedhetünk be senkit Szerbiába, aki nem tudja majd folytatni az útját" - szögezte le a politikus. Felhívta a figyelmet arra, hogy a problémát csak a migránsútvonalon fekvő országok együttműködésével lehet megoldani, az egyoldalú lépések károsak lehetnek, és csak újabb gondokat okoznának.

    Az éjszaka a szerb-horvát határon is hasonló intézkedéseket vezettek be, a Bródba (Slavonski Brod) induló vonatokra csak a szíriaiakat, irakiakat, afgánokat és pakisztániakat engedték fel. Így Sidnél körülbelül 440-en ragadtak arra várva, hogy a hatóságok megváltoztassák döntésüket. Sunjic közölte, hogy éjszaka körülbelül 300-an a mezőn keresztül próbáltak meg átjutni Horvátországba, a hatóságok azonban visszaszorították őket. 

    Az UNHCR belgrádi szóvivője hozzátette, hogy Macedónia éjjel háromkor zárta le a határait a szerbbel megegyező kritériumok alapján, így mintegy százan rekedtek Görögország és Macedónia között.