Závecz: 700 ezer szavazót veszített a Fidesz

Olvastuk - 2022-09-26

A kormánypártoktól lemorzsolódók nem lettek ellenzéki szavazók, a bizonytalanok táborát gyarapítják.

Míg a választások után egy hónappal az elmúlt három évtized legmagasabb párttámogatottságát érte el a Fidesz (46 százalék, 3,7 millió szavazó), mostanra sokan elfordultak tőle. Jelenleg 37 százalék sorakozik fel mögöttük, ez 3 millió támogatót jelent – közölte a Závecz Research hétfőn.

Az intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz visszaeséséből az ellenzék lényegesen nem tudott profitálni, a párt nélküliek lettek jóval többen: 20-ról 26 százalékra, félmillió fővel bővült a politikától távolságot tartók csoportja.

Forrás:Závecz Research

Az ellenzék legerősebb pártja volt s maradt a Demokratikus Koalíció, májusban 9, most 10 százalékot ért el a teljes választói körben. Továbbra is erős a Mi Hazánk, tavasszal 5 százalékos volt, jelenleg 6 százalékon áll. A Momentum május óta tartja az 5, az MSZP a 4 százalékot. A Jobbik tábora egy hajszállal csökkent, 5-ről 4 százalékra. Az LMP, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Párbeszéd támogatóinak aránya egyforma: 2-2 százalék

Forrás:hvg.hu