Zsarolókat fogtak el Tarnazsadányban

Olvastuk - 2022-01-13

Egy vendéglátóhely vezetőjétől több százezer forintot követelő zsarolókat fogtak el a rendőrök Tarnazsadányban, a két férfi ellen más bűncselekmények miatt is eljárás indul.

Soltész Bálint a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte: az elkövetőket szerda hajnalban azt követően fogták el otthonukban, hogy megfenyegették a sértettet: ha nem fizet nekik több százezer forintot, szétverik a vendéglátóhely berendezéseit.

A vezető a követelt összeg első felének átadása után értesítette a rendőröket, akik a rajtaütés és a zsarolók lakóhelyeinek átvizsgálása közben drogszerű anyagokat találtak, ezért a 36 éves és a 32 éves férfit kábítószer-birtoklás gyanúja miatt is kihallgatták.

Az idősebb férfi otthonából egy engedély nélkül tartott gázriasztófegyver is előkerült, továbbá kiderült, hogy illegálisan, méretlenül vételezett áramot. Ezen ügyek miatt külön eljárásokban kell majd felelnie - közölte a sajtószóvivő.

A Hevesi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásukat - tette hozzá Soltész Bálint.