A Fidesz a választásokig már nem kezdeményezi a választási törvények módosítását

Pro... - 2017-03-28

A Fidesz az országgyűlési választásokig már nem kezdeményezi a választási törvények módosítását - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Kósa Lajos indoklásként elmondta, nem sikerült kétharmados támogatást szerezniük a választási eljárási törvény módosításához, amely a többi között a "kamupártok" finanszírozásával volt kapcsolatos.

Hozzátette: a módosításról tartott egyeztetéseket a Fidesz lezártnak tekinti és a következő egy évben semmilyen a választási, illetve a választási eljárási törvénnyel kapcsolatos egyeztetésen nem vesz részt. Rögzítette: a választásokig - a jogbiztonság miatt is - nem hajlandóak módosítani egyik választási törvényen sem.

A frakcióvezető bejelentette azt is, hogy jövő hét szerdára ötpárti egyeztetést kezdeményeztek "a külföldről támogatott ügynökszervezetekkel" kapcsolatos előterjesztésről.

Kitért arra is, hogy a tiltott önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatát tiltó törvényjavaslat parlamenti tárgyalásával megvárják az uniós notifikációs eljárás végét, amely legalább három hónapig tart.