Amerikai igazságügyi tárca: a 2020-as népszámláláson nem fognak rákérdezni az állampolgárságra

Pro... - 2019-07-03
A 2020-as amerikai népszámlálás kérdőívén Donald Trump elnök kormányzatának eredeti terveitől eltérően nem szerepel majd az állampolgárságra vonatkozó kérdés, a népszavazási ívek e kérdés nélküli kinyomtatása már megkezdődött - közölte kedden az amerikai igazságügyi minisztérium.

A tárca ezt rövid e-mailben közölte azon civil szervezetek jogi képviselőivel, amelyek pert indítottak New Yorkban az állampolgárságra vonatkozó kérdésnek a kérdőívekbe való beemelése ellen.

A minisztérium rövid levele nem adott magyarázatot a döntésre, de a múlt héten a szövetségi legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a jövőre tartandó népszámlálási kérdőíven nem szerepelhet az állampolgárságra vonatkozó kérdés. Az alkotmánybíróság azzal érvelt, hogy a kormányzat nem indokolta meg kellőképpen, miért is feszegetné a válaszadók állampolgárságát.

Az alkotmánybírósági állásfoglalással és a keddi kormányzati döntéssel a republikánusokat és a demokratákat megosztó, hónapok óta húzódó vita zárult le. A népszámlálás adatai ugyanis fontos eszközöket jelenthetnek a politikusok, illetve a pártok számára. Jelzik az egyes vidékek népsűrűségét, társadalmi összetételét, köztük azt is, hogy hol élnek nagy számban bevándorlók, akik többnyire a demokratákra szavaznak. Ezekre hivatkozva a pártérdekek szerint jobban újrarajzolhatók a választási körzetek, és ennek befolyása lehet az elnökválasztáson felálló elektori testületek arányaira is.

A népszámlálási hivatal tisztségviselői ugyanakkor arra figyelmeztettek: az állampolgárság kérdésének felvetése ahhoz vezethet, hogy a nem amerikai állampolgárok - akár illegális migránsok, akár engedéllyel, de nem állampolgársággal tartózkodnak az országban - önszántukból inkább kimaradnak majd a népszámlálásból. Részben azért, mert tarthatnak a kitoloncolástól. Ennek eredménye pedig az lehet, hogy torzulni fog a felmérések eredménye.