Hetven alkotással neveztek a 9. Savaria Filmszemlére

Pro... - 2022-05-06

Hetven alkotással neveztek az idei 9. Savaria Filmszemlére, amelyet építészet, formatervezés és kulturális örökség kategóriában hirdettek meg, és május 11-13. között rendeznek Szombathelyen - közölték sajtótájékoztatójukon pénteken a filmszemle szervezői.

Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke elmondta: a Kárpát-medence szinte minden részéről érkeztek alkotások, főleg dokumentumfilmek és rövidfilmek, kivéve Kárpátaljáról, ahonnan az Ukrajnában dúló háború miatt nem tudtak nevezni a filmesek, noha a korábbi években ők is aktív részesei voltak a Savaria Filmszemlének.

A film az a művészeti ág, amely képes az összes más művészeti ágat megjeleníteni, azokhoz kötődően ismereteket és érzelmeket közvetíteni - hangsúlyozta az egyesület elnöke.

Lovass Tibor szólt arról is, hogy a korábbi filmszemlék hagyományait követve idén is része a programnak egy a filmszakma helyzetével, filmszemlékkel és fesztiválokkal, médiával és marketinggel foglalkozó szakmai konferencia. Ebben az évben kiemelten foglalkoznak a régió kisebb filmszemléivel, összehozva azok szervezőit azoknak a szervezeteknek a képviselőivel, akiken keresztül esetleg támogatást, segítséget kaphatnak.

Hozzáfűzte: abban például, hogy a Savaria Filmszemlét már kilencedik alkalommal megrendezhetik, döntő szerepe van a Nemzeti Filmintézettől valamint a Magyar Művészeti Akadémiától kapott támogatásoknak.

Mayer Rudolf, a Savaria Filmszemlének otthont adó AGORA Savaria Filmszínház igazgatója a sajtótájékoztatón bejelentette: filmszínházuk nagytermét a márciusban elhunyt Hildebrand István Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőrről, filmrendezőről, a nemzet művészéről nevezik el, a névadó ünnepséget május 13-án, pénteken délután, a filmszemle díjátadó gálája előtt tartják.

Hozzátette: a Savaria Filmszemle versenyfilmjei az AGORA Savaria Filmszínházban ingyenesen tekinthetők meg, a konferencia előadásai és a kerekasztal-beszélgetések a helyi TIT irodaházában zajlanak.