Csaknem negyven galéria vesz részt az Art and Antique művészeti vásáron

Programajánló - 2023-02-10

- Csaknem negyven kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő részvételével rendezik meg az 5. Art and Antique művészeti vásárt március 2. és 5. között a Bálna Budapest Rendezvényközpontban.

A kiállítás története 1994-re nyúlik vissza, amikor Antik Enteriőr néven a Néprajzi Múzeum, majd 1996-tól a Műcsarnok adott otthont évente a rendezvénynek. 2019 óta Art and Antique néven rendezik meg a vásárt, ahol már a kortárs művészet is jelen van a klasszikus műtárgyak mellett.

Az idei kiállítók közül kiemelik a Virág Judit Galéria kortárs anyagát, a fontosabb művek között említve Nádler István 1996-os, Cím nélkül sorozatának három nagy méretű olajképét, Lakner László 1964-es, Kürt és káposzta című szürnaturalista munkáját, Rozsda Endre kaleidoszkópszerűen felépített Kompozícióját, Konok Tamás 1976-os Tension linéaire című művét, Keserü Ilona hetvenes évekbeli szitanyomatait, valamint Hencze Tamás, Fehér László és Bak Imre műveit.

A MissionArt Galéria a kortársak közül kiállítja a vásáron Bak Imre, Bánki Ákos, Verebics Ágnes, Wahorn András munkáit, a klasszikusok közül pedig Bálint Endre, Derkovits Gyula, Kondor Béla valamint Victor Vasarely alkotásait.

A Molnár Ani Galéria olyan válogatást mutat be, amely egyaránt reprezentálja a geometrikus és lírai absztrakciót, valamint helyet kapnak a kurrens társadalmi és művészeti kérdéseket bemutató, konceptuális művek is. Kiállító művészeik között szerepel Benczúr Emese, Csizik Balázs, Ernszt András, Fábián Erika, Haász István és Konok Tamás.

A The Space Contemporary Art Gallery Budapest legfiatalabb galériájaként Hajnal Gabriella kárpitművész, Csorba-Simon István, Fürjesi Csaba, Horváth Lóczi Judit, Kiss Botond András és Méhes Lóránt Zuzu képzőművészek, Hajgató Terézia, Kiss Márta és Koleszár Kata festőművészek, valamint Robitz Anikó fotóművész munkáival jelenik meg.

A TOBE Gallery fókuszában a kortárs fotográfia és kollázsművészet ibero-amerikai és magyar alkotói állnak, TOBE Project nevű kezdeményezésünkben pedig a kortárs képzőművészet több médiuma is megjelenik. A vásáron mások mellett Gál András, José Luis "Chuchi" Sánchez, Gustavo Blanco-Uribe, Almudena Romero, Jean-Francois Lepage és fiatal magyar fotóművészek munkáival lesznek jelen.

A Vintage Galéria programja a modernizmus alkotói (André Kertész, Moholy-Nagy László), a neoavantgárd és konceptuális művészet (Attalai Gábor, Hajas Tibor, Maurer Dóra), valamint kortárs alkotók (Ősz Gábor, Szabó Dezső, Szíj Kamilla) bemutatására fókuszál.

A WOP Galéria Budapest kiemelt feladatának tekinti a magyar és nemzetközi grafikai anyagok bemutatását, értékesítését; a vásáron Ai Wei Wei, Bak Imre, Fajó János, Victor Vasarely és Maurer Dóra munkái is megvásárolhatók standjukon.

Az Art and Antique kínálatában az antikvitások is jelentős szerepet kapnak: az Arany Csillár Galéria több száz régi, modernizált csillárral bíró gyűjteményének darabjaival érkezik, az Artcore Antik & Design art deco, bauhaus, midcentury, modern és kortárs design bútorokat értékesít, a BÁV ART Aukciósház és Galéria pedig ékszerekkel és műtárgyakkal várja a látogatókat.

A Bernabo art-furniture kollekciója többségben magyar és francia art deco bútorokat tartalmaz, a Budapest Poster Gallery a régi plakátokkal és plakáttervekkel foglalkozó galériaként mutatja be többek között Kassák Lajos és Konecsni György munkáit.

A vásárt jótékonysági online aukció egészíti ki, a kiállító galériák felajánlásaival: az Axioart felületén március 5-ig lehet licitálni az Operaház Balettnövendékeiért Közhasznú Alapítvány javára meghirdetett árverésen.