Az Újpest könnyen verte a Debrecent 

Sport - 2006-11-07

DVSC-TEVA – Újpest FC  0-2 (0:0) 

A Borsodi Liga 12. fordulójának rangadóját az Újpest 2-0-ra nyert Debrecenben. A lilák teljesen felülmúlták ellenfelüket, a Loki még büntetőt is hibázott.

Az Újpest az első félidőben sokkal támadóbban játszott és Rajczi Péter valamint Kovács Zoltán révén két óriási ziccert hagyott kihasználatlanul. Eközben a Loki semmi veszélyt nem jelentett a lilák kapujára.

 

A szünet után azonnal gólt szerzett az Újpest. A 46. percben Korcsmár emelésére Rajczi startolt egy az egyben, ám Tomic kapus kirontott és a 16-oson kivül letarolta a csatárt. A labda Sándor elé pattant, aki 35 méterről az üresen hagyott kapuba emelt (0-1).

 

Negyedórával később Rajczi lódult meg a baloldalon, bent két újpesti követte az akciót, ám a csatár betört a 16-oson és nyolc méterről a vetődő Tomic hasa alatt a hosszú alsó sarokba rúgta a labdát (0-2).

 

A 70. percben Bernáth próbált a 16-oson belül elsöpörni Korcsmár ellen, ám az újpesti játékos akasztotta. A 11-est Sidibe a balsarokra rúgta, Balajcza vetődve kiütötte a labdát.

 

A helyzetek és a játék képe alapján a vendégek abszolút felülmúlták a bajnoki címvédőt. Az Újpest a győzelmével feljött a tabellán a harmadik helyre, a Debrecen az ötödikre esett vissza.

 

Debrecen-Újpest 0-2 (0-0)

Debrecen, 5000 néző V: Fábián

Gól: Sándor (46.), Rajczi (60.)

DVSC: Tomic - Bernáth, Komlósi, Virág, Leandro - Mészáros N., Vukmir (Balogh Z., 22.)(Brnovic, 65.), Sándor T., Halmosi - Zsolnai, Bogdanovic (Sidibe, 46.).

Újpest: Balajcza - Vaskó, Böjte, Vermes, Tóth B. - Mészáros M., Sándor Gy., Erős K., Korcsmár (Kőhalmi, 76.) - Kovács Z. (Gulyás, 84.), Rajczi (Tisza, 66.).