Elmaradt a Vadkakas-csoda a pályán és azon  kívül is

Sport - 2006-12-09

Bár a megszűnést - vagy az azzal egyenértékű csődhelyzetet - hivatalosan még nem jelentették be, szinte százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a 2004/2005-ös bajnoki évadban ezüstérmet szerzett Debreceni Vadkakasok-UPC élvonalbeli férfikosárlabda-csapata nem tudja befejezni a bajnokságot.

A pénteken este lejátszott Debrecen-Atomerőmű összecsapás (63-84) után ugyanis azoknak is nyilvánvalóvá vált a vég, akikben eddig talán nem tudatosult, hogy nincs tovább. A hosszú hónapok, sőt évek óta tartó agónia ugyanis befejeződött, hiszen olyan jellegű adósságállománnyal - az MTI információi szerint 120 millió forinttal - rendelkezik a klub, amelyet a csapatot működtető gazdasági társaságban főtulajdonosnak számító debreceni önkormányzat már nem tud, és nem is akar kezelni.

 

A játékosok és a szakmai stáb négy hónapja nem kapott egyetlen fillért sem, és mivel a hétfői rendkívüli közgyűlésen sem érkezett semmilyen biztató jel a megoldásra az illetékesektől, mi több, a városvezetéstől és a tulajdonosoktól sem vetődött fel segítség az irányukba, ezért tovább már nem tartanak ki, és nagy valószínűséggel továbbállnak.

 

A Paks elleni bajnoki után hosszú percekig éltette a debreceni publikum, a paksi vendégszurkolók, valamint a paksi játékosok is a valóban sportemberként viselkedő hajdúsági társaságot, akik közül szinte mindenki zokogva búcsúzott, és dobta ki a közönségnek mezét, melegítőjét.

 

Bár hivatalosan tíznapos szünetre utaztak el szombaton a Vadkakasok, ám vélhetően csak a csoda segítségével lehetne elérni, hogy visszatérjenek Debrecenbe. Állítólag többük már meg is állapodott új kenyéradóival, de erről egyelőre nincsenek pontos információk.

 

Az viszont biztos, hogy az eredetileg még az idénre kiírt, Körmend elleni bajnokit január 17-re halasztották el a debreceniek, ám semmi garancia nincs arra, hogy akkor ki is áll majd a csapat.