Federer a mesterek mestere

Sport - 2006-11-20

A svájci világelső ellenállhatatlan játékkal múlta felül Blake-et a sanghaji Mesterek Kupájának döntőjében.

A 3,4 millió dollár összdíjazású verseny döntőjében az egyértelmű esélyes Roger Federer lemosta a pályáról az amerikai James Blake-et. Az első és az utolsó helyen kiemelt csatáját egyértelműen a svájci világklasszis kezdte jobban, az első szettet 6:0-ra nyerte, Blake-nek még csak momentumai sem voltak.

 

Ez a hatalmas különbség a második játszmában is érezhető volt, annak ellenére, hogy az amerikai három adogatását is pontra váltotta. Mindenesetre alig több mint egy óra elteltével már két szett előnye volt Federernek, akin látszott, hogy a tavalyi döntőben, Nalbandian ellen elszenvedett vereségét szeretné helyrehozni, és megnyerni a Mesterek Kupáját.

 

A harmadik, mint utóbb kiderült, záró játszmában az egyre elcsigázottabb Blake már 1:1-nél elvesztette adogatójátékát, és képtelen volt tartani a lépést a tökéletesen játszó Federerrel. A svájci azonban egy alkalommal mégis megingott, és 5:2-nél, a döntő során először, elvesztette az adogatását. Ám a kis baki semmin sem változtatott, Roger Federer alig több mint másfél óra alatt, 6:0, 6:3, 6:4-re nyerte a Mesterek Kupájának döntőjét, ezzel idén 12. tornagyőzelmét ünnepelhette.

 

Mesterek Kupája, Sanghaj, döntő:

Roger Federer (svájci, 1.) - James Blake (amerikai, 8.) 6:0, 6:3, 6:4

 

(forrás: SamsungSport)