Hatalmas lehetőség előtt a Loki

Sport - 2009-07-30
Legyőzte 1-0-ra a Loki az észt Levadia csapatát Tallinnban, így jó eséllyel várhatja a visszavágót.A Loki sokkal harcosabban és nagyobb fölényben futballozott, különösen a második  játékrészben, és a nagy tempót jobban bírta erővel.

 A hazai szurkolókat nem hozta lázba a meccs, az amúgy is kicsi stadionba mindössze háromezren látogattak ki. Debrecenből jó ötvenen érkeztek, különböző szektorokban foglaltak helyet, és azt láthatták, hogy a Loki azonnal támadólag lép fel. Többet birtokoltuk a labdát, de – ahogy arra számítani lehetett – a védekezésre berendezkedő észtek falát nehéz volt áttörni. A Levadia gyors kontráit igyekeztünk megállítani, többnyire sikerrel, Polekszicsnek csak néha kellett beavatkoznia. A 16. percben azonban a kapufa mentette meg a DVSC-t a góltól, és ettől vérszemet kapott a Tallinn, átvette az irányítást. Nehezen tudtunk labdát szerezni, ha sikerült, azonnal letámadtak az észtek, és visszaszerezték a játékszert, vagy rosszul helyre passzoltunk. Viszonylag nagy iramot diktáltak a zöld-fehérek, de kissé el is készültek az erejükkel, így labdabirtoklás tekintetében az utolsó tíz perc ismét a Lokié volt.

 

A második félidő elején dolgoztuk ki az első igazán nagy helyzetünket, amely azonban sajnos kimaradt: Rudolftól nem tudták elvenni a labdát, a csatár a kapu elé tekert, az érkező Czvitkovics pedig, közelről, de éles szögből a kapu mellé fejelt. Sokkal többet támadtunk, és több kapura lövésünk volt, de vigyázni kellett, mert a Levadia azonnal veszélyes kontrákat indított, amint labdát szerzett. Az 57. percben cserélt Herczeg András, és Szilágyi Pétert Adamo Coulibaly váltotta. A francia csatár még több lendületet tudott a játékba vinni, és érdeme volt abban, hogy megszereztük a vezetést: a 70. percben lövését még bravúrral védte a kapus, de a kipattanót Leandro a hálóba vágta.

 

A Loki sokkal harcosabban és nagyobb fölényben futballozott, mint az első játékrészben, és fontos tényező, hogy a nagy tempót jobban bírta erővel. A csapat hatalmas lehetőség előtt áll, ha Debrecenben is így játszik, mint most a második félidőben, akkor jó esélye van a továbbjutásra. Csak így tovább!

 

Bajnokok Ligája 3. selejtezőkör, első mérkőzés

FC Levadia Tallinn – DVSC-TEVA 0-1 (0-0)

 

Tallinn, 3000 néző. Vezette: Paixao (Ramalho, Nogueira – portugálok)

Levadia: Kaalma – Sisov, Morozov, Kalimullin, Teniste – Malov (Leitan 74.), Ivanov, Nahk, S. Puri (E. Puri89.) – Andreev, Gussev

DVSC: Polekszics – Bernáth, Komlósi, Mészáros, Leandro – Czvitkovics, Katona (Dombi 67.), Kiss, Szakály (Szűcs 84.) – Szilágyi (Coulibaly 57.), Rudolf

Gól: Leandro (70.)

Sárga lap: Leandro (32.), Nahk (44.), Malov (59.), Coulibaly (73.), Andreev (81.)