Labdarúgó NB I - Debrecenbe látogat az éllovas Ferencváros

Sport - 2019-02-15

Az éllovas Ferencváros a negyedik helyezett Debrecen vendégeként lép pályára a Nagyerdei Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 21. fordulójában szombaton.

Az összecsapás nem ígérkezik könnyűnek a zöld-fehérek számára, ugyanis a legutóbbi hat egymás elleni találkozóból öt döntetlen született egy ferencvárosi siker mellett. Ugyanakkor az elmúlt nyolc tétmérkőzésen a Debrecen nem tudta legyőzni fővárosi riválisát, legutóbb 2016 áprilisában sikerült neki. A forma szintén nem a hajdúságiak mellett szól: idei két bajnoki mérkőzésén a DVSC gólt nem szerzett, és csupán egy ponttal gazdagodott

A címvédő, a tabellán második MOL Vidi FC mindkét 2019-es mérkőzését elvesztette az OTP Bank Ligában, ráadásul saját közönsége előtt. Ezúttal idegenben játszik, az MTK vendégeként javíthat a székesfehérvári együttes.

A harmadik helyen álló Honvéd a kieső helyen álló DVTK-hoz látogat. A sereghajtó, egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Haladás a Mezőkövesdet fogadja, mindkét fél hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlen.

Az M4 Sport a Debrecen-Ferencváros, valamint az MTK-MOL Vidi FC mérkőzést adja élőben, a többi találkozó az m4sport.hu oldalon lesz látható. A Kossuth Rádióban a 17 órás mérkőzések hajrájáról adnak Körkapcsolást 18.30-tól, míg az m4sport.hu-n található linken 17 órától mindkét félidőről közvetítenek az online felületen. A 20.11-es Sportvilágban az MTK-MOL Vidi FC összecsapást közvetítik.