Labdarúgó NB I - Győzelemmel mutatkozott be a DVSC új edzője

Sport - 2022-10-01

A Debreceni VSC már 4-0-ra is vezetett, de végül csak 4-3-ra nyert a vendég Budapest Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának második szombati mérkőzésén.

A hajdúságiak új vezetőedzője, Srdjan Blagojevic így győzelemmel mutatkozott be az NB I-ben.

A Debrecen lépett fel támadólag az első percekben, a hazaiak kifejezetten lendületesen futballoztak, melynek eredményeként negyedóra elteltével vezetést is szereztek. Előnyben sem vett vissza a tempóból a Loki, amely rendre a vendégvédelem mögé tudta játszani a labdát, egy ilyen akció révén Baráth is eredményes volt, majd nem sokkal később Bódi hajszálpontos lövésével eldőlni látszott a találkozó. A kispestiek támadásban semmit nem mutattak az első félidőben, első próbálkozásukra 45 percet kellett várni

A debreceni Dorian Babunski (b) és a kispesti Lazar Cirkovic .MTI/Czeglédi Zsolt

A második játékrész azonnal hazai találattal indult, de ez könnyelművé tette a hajdúsági együttest. A Honvéd bár agresszívabb játékra váltott, ám továbbra is elképzelés nélkül futballozott, mégis szépített a csereként beállt Domingues fejesével. A mérkőzést az változtatta meg alapjaiban, hogy Samperio büntetőjével és Jónsson szép lövésével három perc alatt egy gólra felzárkózott a fővárosi gárda, amely ettől kezdve egyértelműen irányított. A kispestiek rohamoztak az utolsó negyedórában az egyenlítésért, volt is lehetőségük, de vagy célt tévesztettek, vagy Gróf védett bravúrosan, így ha nehezen is, de végül otthon tartotta a három pontot a DVSC.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Debreceni VSC-Budapest Honvéd 4-3 (3-0)

---------------------------------------

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4512 néző, v.: Erdős

gólszerzők: Babunski (15.), Baráth (26.), Bódi (32.), Lagator (48.), illetve Domingues (53.), Samperio (70., 11-esből), Jónsson (72.)

piros lap: Gomis (91.)

sárga lap: Neofitidisz (79.), Baranyai (86.), Gróf (89.)

Debreceni VSC:

--------------

Gróf - Bévárdi (Baranyai, 82.), Lagator, Deslandes, Ferenczi - Varga J., Baráth P. (Dreskovic, 82.) - Bódi (Sós, 59.), Dzsudzsák (Neofitidisz, 76.), Szécsi - Babunski (Olawale, 59.)

Budapest Honvéd:

----------------

Szappanos - Doka (Jónsson, 60.), Cirkovic (Lovric, 60.), Prenga, Tamás - Mitrovic (Plakuscsenko, 70.), Gomis - Bocskay (Domingues, a szünetben), Samperio, Zsótér - Kocsis D. (Ennin, a szünetben)