Női kézilabda NB I - Pal Oldrup Jensen helyett Köstner Vilmos irányít Debrecenben

Sport - 2018-11-22

Köstner Vilmos irányítja a jövőben a Debreceni VSC-Schaeffler női kézilabdacsapatát, miután a klub vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott a nyáron érkezett edzővel, a norvég Pal Oldrup Jensennel.

Az egyesület honlapjának csütörtöki híre szerint a vezetők értékelték a helyzetet, valamint az eddigi eredményeket, és arra a következtetésre jutottak, hogy "nem működött a vezetőedző és a játékosok közötti kapcsolat, nem alakult ki az a kémia, amely a sikerekhez szükséges". Ezért a váltás mellett döntöttek, és egy olyan utódot neveztek ki, aki a csapattal kétszer nyert EHF Kupát.

Köstner Vilmos a honlapnak elmondta: nagyon meglepődött, amikor felkérték a gárda irányítására.

"Én már leszámoltam magamban az élvonalbeli edzősködéssel. Persze maradtam a kézilabda mellett, dolgoztam saját DVSC-s ifi csapatommal, s az NB I/B-s Nyíradonyt is én irányítottam" - tette hozzá. Kiemelte: ragaszkodott ahhoz, hogy e két gárda sorsa előbb rendeződjön, utána viszont örömmel mondott igent a felkérésre.

"Az elmúlt években is akadtak ajánlataim az első osztályból, de nem akartam elmenni Debrecenből. De most egy olyan felkérés jött Ábrók Zsolt ügyvezetőtől, amelyre nem mondhattam nemet. Ez a klub jelenti nekem a kézilabdát, a klubnak és a szurkolóknak is tartozom annyival, hogy ha felkérnek, segítek!" - nyilatkozott a 64 éves szakember.

A debreceniek az NB I őszi idényében kilenc mérkőzésen kilenc pontot szereztek, és a nyolcadik helyen állnak a 14 csapatos élvonalban.