Női kézilabda NB I - Svéd válogatott játékost igazolt a Debrecen

Sport - 2023-12-19

A következő szezontól a Debrecen női kézilabdacsapatában folytatja a pályafutását Kristin Thorleifsdóttir.

A DVSC Schaeffler honlapjának keddi beszámolója szerint a svéd válogatott játékos két évre kötelezte el magát a hajdúságiakhoz.

"Úgy gondolom, az idei, Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítmény azt mutatja, hogy a Debrecen egy olyan feltörekvő csapat, amelyben még sok potenciál van. Alig várom, hogy együtt lehessek az új csapattársakkal, találkozhassak a szurkolókkal és persze azt is, hogy sok meccset nyerjünk együtt" - mondta a 25 éves jobbkezes átlövő.

Thorleifsdóttir 2019-ben mutatkozott be a válogatottban, amelyben azóta 53 meccsen szerepelt. Az elmúlt években a svéd csapattal négyszer volt egyetlen lépésre a dobogótól a világversenyeken, ugyanis a 2020-as és a 2022-es Eb-n, a 2021-es olimpián és az idei világbajnokságon is a negyedik helyen végzett. A vasárnap befejeződött tornán minden mérkőzésen játszott.