Sporttörténeti siker: tovább menetelhet a Loki

Sport - 2009-08-06

Minimum az Európa Liga csoportkörében folytathatja a DVSC-TEVA csapata, miután 1-0-ra legyőzte a Levadia együttesét. A telt ház előtt lejátszott találkozón az észteket kezdetben mintha megzavarta volna a tömeg, csak rugdosták vaktában előre a labdát, futballjukban sok elképzelés nem volt.

A Loki kezdettől fogva fölényben játszott, az első nagy helyzetét a 18. percben alakította ki, amelyet ezután még igen sok követett, de a vezetést nem sikerült megszerezni. A vendégek előtt is adódott néhány lehetőség, de közel sem játszottak olyan veszélyesen, mint a mieink, inkább betömörültek a kapujuk elé, és igyekeztek megúszni kapott gól nélkül.

 

Egy kicsit ránk ijesztett a Levadia a második félidő elején, a nagy helyzetből azonban nem lett semmi, mert Polekszics a helyén volt. Innentől azonban a Loki percei következtek. Bár a vendégeknek kontrából volt egy-két lehetősége, a mai napon (is) a DVSC-TEVA volt a jobb. A vezetést a 70. percben szereztük meg, amikor Szakály indult meg a bal oldalon, középre passzolt, Coulibalynak már csak az üres kapuba kellett betalálni. A hajdúságiak ezután számtalan helyzetet dolgoztak ki, de több gól már nem született.

 

A Loki elérte a célt, a klub történetében először csoportmeccset játszhat, kérdés csak az, hogy a Bajnokok Ligájában, vagy az Európa Ligában. Pénteken sorolnak, akkor kiderül, ki lesz a következő ellenfél.

 

Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, visszavágó

DVSC-TEVA – Levadia 1-0 (0-0)

Debrecen, 10 000 néző. Vezette: Skomina (Arhar, Stancin - szlovénok)

DVSC: Polekszics – Bernáth (Dombi 65.), Komlósi, Mészáros, Fodor – Czvitkovics, Varga J., Kiss Z., Szakály – Rudolf (Szűcs 89.), Coulibaly (Oláh 71.)

Levadia: Kaalma – Marmor (Sisov 21.), Morozov, Kalimullin, Teniste - S. Puri, Ivanov, Malov, Saarelma – Andreev (Zelinski 46.), Gussev

Gól: Coulibaly (70.)

Sárga lap: Varga J. (22.), Malov (24.), Saarelma (31.), Rudolf (48.), Fodor (87.)

Kiállítva: Malov (81.)