Vívó-vb - Battai Sugár a nyolcaddöntőben búcsúzott

Sport - 2025-07-27

A kardozó Battai Sugár két győzelem után a legjobb 16 között kikapott a tbiliszi vívó-világbajnokságon.

A csapatban kétszeres világbajnok magyar vívó a japán Szano Jui és a dél-koreai Szeo Dzsojon búcsúztatása után Sarah Noutchával mérkőzött. A francia kardozó nyerte az idei Eb-t úgy, hogy közben az elődöntőben 15-9-re legyőzte Battait.

Ezúttal nagyon egyoldalúan alakult az asszó első fele, csak a francia adott tust, így 8-0-nál következett az egyperces pihenő. A mérkőzés második felére valamelyest összeszedte magát a magyar vívó, több akcióját sikeresen fejezte be, de a vereséget nem tudta elkerülni.

"Engem is nagyon meglepett ez a kezdés. Azt éreztem, hogy minden bejött a francia lánynak, én pedig megcsináltam az akcióimat, de egyikből se tudtam tust adni. Nem tudtam lekövetni a sebességét, meg azokat az akciókat, amiket csinált" - mondta az elvesztett asszója után, kiegészítve azzal, hogy előtte magabiztos volt, úgy érezte "meg lehet fogni" ellenfelét, de meg tudta őt lepni Noutcha, aki végig irányította a mérkőzést.

Battai 11., Szűcs Luca 18., Katona Renáta 28., Pusztai Liza 39. lett.

Eredmények:

női kard, egyéni:

a 64 között:

Battai Sugár-Szano Jui (japán) 15-5

Szűcs Luca-Darija Goncova (ukrán) 15-9

Katona Renáta-Olekszandra Bondar (ukrán) 15-11

Jana Jegorjan (orosz)-Pusztai Liza 15-11

a 32 között:

Battai-Szeo Dzsojon (dél-koreai) 15-11

Zuzanna Cieslar (lengyel)-Szűcs 15-12

Emura Miszaki (japán)-Katona 15-14

a 16 között:

Sarah Noutcha (francia)-Battai 15-6