A megyei kormányhivatal minden tevékenységet megtiltott a debreceni Semcorp-nál

Azonnali hatállyal megtiltott minden tevékenységet a kínai Semcorp vállalat teljes területén a tűzvédelmi hatóság, mert az ellenőrzések során több, személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető szabálytalanságot találtak - közölte honlapján a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal pénteken. A hatóság emellett hárommillió forint tűzvédelmi bírságot is kiszabott a társaságra.

Mint írták, a tűzvédelmi hatóság szakemberei az elmúlt napokban a vállalatnál két helyszíni ellenőrzést is tartottak: június 27-én délelőtt az előző éjjeli eset miatt, majd július 2-án éjszaka, akkor előzetes bejelentés nélkül jelentek meg.

A hatóság megállapítása szerint

"a beépített tűzoltó berendezés működését biztosító szivattyú üzemképtelen volt, egy-egy aceton, illetve oxigén koncentráció-érzékelő mellett szabálytalan térfogatszázalék-hígítás volt kialakítva, valamint a bevonatoló épület védelmét ellátó habbaloltó sprinkler berendezéshez szükséges vízbetáp ágvezeték folyamatos nyitott állapota sem volt biztosított"

- olvasható a közleményben.

Hangsúlyozták: ezek olyan szabálytalanságok, amely miatt a személy- és vagyonbiztonság nem garantált, ezért a hatóság minden tevékenységet azonnali hatállyal megtiltott a telephely teljes területén.

Emlékeztettek arra: míg a környezetvédelmi hatóság június 24-én meghozott felfüggesztő döntése a gyártástól független tevékenységeket nem érintette, addig a tűzvédelmi hatóság pénteki határozata már minden tevékenységet megtilt a Semcorpnál.

A hatóság döntése egészen addig érvényben marad, amíg a beépített habbal oltó tűzoltó berendezés folyamatos és üzemszerű működése nem lesz biztosított - közölte a kormányhivatal.

Hozzátették: a döntés - a jövőbeni téves jelzések elkerülése érdekében - a tervezési és üzemeltetési tevékenység felülvizsgálatára is kötelezi a vállalatot.

A lítiumionakkumulátor-elválasztófilmet gyártó kínai Semcorp Hungary Kft. csütörtök délelőtt jelezte: független szakértők bevonásával minden részletre kiterjedő, tényfeltáró vizsgálatot indít, amelynek célja annak kiderítése, milyen körülmények vezettek a társaságnál tapasztalt környezetvédelmi problémák kialakulásához.

A debreceni önkormányzat csütörtök délutáni közleményében nemkívánatosnak nevezte a városban a Semcorp tevékenységét, és arra szólította fel a kínai vállalatot, hogy fejezze be a tevékenységét, telepítse azt át más gyártási helyszínre, valamint haladéktalanul kezdje meg a teljeskörű környezeti kármentesítést.