Agrárminisztérium: nyilatkozatot fogadott el tizenegy ország agrárminisztere

Egy kiszámítható, megvalósítható, a gazdálkodói és tagállami pénzügyi kockázatokat csökkentő Közös Agrárpolitika irányába mutató javaslatokat tartalmazó nyilatkozatot fogadott el tizenegy ország agrárminisztere a Visegrádi Csoport kibővített agrárminiszteri ülésén Poznanban - közölte az Agrármisztérium (AM) kedden.

A tájékoztatás szerint fontos találkozóra került sor a Visegrádi Csoport országai és hét másik közép-kelet-európai uniós tagállam agrárminiszterei között a lengyelországi Poznanban, Magyarországot Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár képviselte.

A Polagra Food kiállítás keretében megrendezett tanácskozáson a Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország alkotta V4 csoport, valamint a hozzájuk csatlakozott hét másik uniós tagállam a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőbeni tartalmi elemeivel kapcsolatos, jelentős kérdésekben alakított ki közös álláspontot az októberi agrárminiszteri tanácsülés előtt - hívta fel a figyelmet a tárca. Hozzátették, hogy ezen az ülésen a német elnökség közös tanácsi álláspontot kíván kialakítani a KAP jövőbeni szabályozását illetően, ami indokolttá és időszerűvé tette az együttes fellépést több, még nyitott témában.

A résztvevő tizenegy ország közös nyilatkozatot fogadott el, amelynek javaslatai egy kiszámítható, megvalósítható, a gazdálkodói és tagállami pénzügyi kockázatokat csökkentő Közös Agrárpolitika irányába mutatnak. A tagállami szubszidiaritás garanciális elemeinek megőrzése, a kisgazdaságok adminisztratív terhelésének megakadályozása, illetve a mezőgazdaságot érintő reális környezeti célok kitűzésének szükséglete egyaránt fontos témái voltak a tanácskozásnak - jelezte az AM.

A Polagra Food kiállításon Magyarország az Agrármarketing Centrum révén magyar borokat, fűszereket, sütőipari és mangalicatermékeket bemutató nemzeti standdal vesz részt, a magyar standot együtt nyitotta meg Jan Krzysztof Ardanowski lengyel agrár- és vidékfejlesztési miniszter és Feldman Zsolt államtitkár.

Az agrárminiszteri tanácskozás és a Polagra Food kiállítás mellett megrendezett magyar-lengyel bilaterális találkozón Feldman Zsolt, valamint a lengyel Szymon Giżyński államtitkár az agrárszakképzés területén történő együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá. Ennek alapján a következő időszakban érdemi együttműködés indulhat a felnövekvő generáció képzésében kulcsszerepet játszó oktatási intézmények, oktatók és tanulók között - áll az AM közleményében