DK: mennyit költött a kormány propagandára válságkezelés helyett?

Közérdekűadat-igényléssel fordult a DK a Nemzeti Kommunikációs Hivatalhoz, hogy kiderítse, mennyit költött a kormány "propagandára válságkezelés helyett" február óta - jelentette be Ráczné Földi Judit, a Demokrata Képviselők Közösségének elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A DK polgármestereit és önkormányzati képviselőit tömörítő szervezet vezetője, a párt elnökségi tagja azt mondta: azt akarják megtudni, hogy hány milliárd forintot fordított a kabinet hirdetésekre, televíziós és rádiós reklámokra.

Azt szeretnék, hogy a magyar emberek lássák: a kormány válságkezelés helyett csupán hirdeti azt - hangoztatta az ellenzéki politikus. Úgy vélekedett, hogy más európai országokban komolyan vették a helyzetet, erős programokat dolgoztak ki.

Ráczné Földi Judit közölte, hogy nyilvánosságra hozzák majd a kapott számlákat, adatokat. Be akarják bizonyítani, hogy Orbán Viktor miniszterelnök most is hazudott, cserben hagyta a népet - fogalmazott.

"Be kellene fejezni ezt a gyávaságot", a magyarok pártjára kellene állni, valós támogatást nyújtva a kis- és középvállalkozásoknak, a nyugdíjasoknak, a kisgyermekes családoknak - jelentette ki az ellenzéki politikus.

MTI