Együttműködésre hívta az MSZP és a Momentum a magyar ellenzéki EP-képviselőket

- A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Momentum Mozgalom javasolja, hogy a nyolc magyar ellenzéki európai parlamenti (EP-) képviselő alakítson kerekasztalt, amelyben folyamatos együttműködésben tudják a szakmai munkát és a hazai és európai politikai érdekeket képviselni - közölte Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő Brüsszelben, Cseh Katalinnal, a Momentum Mozgalom EP-képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Ujhelyi az Európai Parlamentben magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: látva azt, hogy van nyolc olyan európai parlamenti képviselő, akik az európai Magyarországért szeretnének küzdeni, jóval szorosabb együttműködést kell kialakítaniuk a különböző frakciókban ülő magyar EP-képviselőknek.

Mint mondta, ennek érdekében az MSZP és a Momentum nevében felkeresik a Jobbik és a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőit. Az összefogás megsokszorozott ereje által eljuthat a képviselők szava Magyarország érdekében az uniós parlament bizottságaihoz, össze tudják hangolni a törekvéseiket a környezetvédelemtől az iparpolitikán, a külügyeken keresztül az emberi jogi kérdésekig - húzta alá.

"Mi Magyarországot, a hazánkat akarjuk képviselni a mi Európánkban" - fogalmazott.

Egy dolog biztos: együtt kell tudni képviselni a haza érdekeit és az európai értékeket - tette hozzá Ujhelyi István.

Cseh Katalin nyilatkozatában aláhúzta: a választóktól arra kaptak felhatalmazást, hogy megmutassák Európában, van egy másik, egy tisztességes, európai és demokratikus Magyarország. Kijelentette, a képviselt ügyek a haza, Európai ügyei, amelynek érdekében "magasabb fokozatba kell kapcsolni".

Fontosnak nevezte, hogy ennek érdekében a következő öt évben, a kulcskérdéseket illetően, pártpolitikai ellentéteket félretéve közösen lépjenek fel azok a magyar képviselők, akik "hisznek Európában, hisznek a jogállamban, akik úgy vélik, hogy Magyarországnak az Európai Unión kívül nincsen jövője.

A kezdeményezéssel reményt kívánnak adni mindazoknak, akik választási lehetőség hiányában nem mennek szavazni, akik feladták, hogy változás következhet be Magyarországon - tette hozzá Cseh Katalin.

MTI