Elszállították a Nagy Imre-emlékművet a Vértanúk teréről

Pénteken a reggeli órákban elszállították az Országház tőszomszédságából, a Vértanúk teréről a Nagy Imre szoborkompozíciót.

Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. a vonatkozó kormányhatározatnak megfelelően megkezdte a Vértanúk terének rehabilitációját. Ennek első lépéseként a Nagy Imre szoborkompozíciót újrafelállítás előtti restaurálásra elszállították.

Közlése szerint az alkotóval folytatott egyeztetés, a szükséges hozzájárulások beszerzése, valamint a terület előkészítése után kerülhet a mártír miniszterelnök emlékműve a Jászai Mari térre, a tervek szerint még 2019. június 16. előtt.

A Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság (KNEB) 2018. december 7-én adta előzetes hozzájárulását a Vértanúk terének átépítéséhez.

Wachsler Tamás, a terveket előterjesztő Steindl Imre Program (SIP) Nonprofit Zrt. vezetője akkor azt mondta, a szobor helyén a vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét állítják vissza. A Nagy Imre-emlékművet pedig a Jászai Mari tér déli, lipótvárosi területrészének geometriai középpontjában tervezik felállítani.

A szobor áthelyezése ellen korábban Nagy Imre unokája Jánosi Katalin, valamint Nagy Imre Társaság is tiltakozott.

Nagy Imre szobrát 1996. június 6-án, a mártír miniszterelnök születésének 100. évfordulóján avatták fel az V. kerületi Vértanúk terén. Az emlékmű, amely Varga Tamás szobrászművész alkotása, három üzletember kezdeményezésére, anyagi hozzájárulásával készülhetett el.

MTI