LMP: elfogadhatatlan, hogy Debrecenben egy második akkumulátorgyár is épüljön

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy Debrecenben egy második akkumulátorgyár is épüljön, ott valójában egyetlen gyárra sincs szükség - mondta Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón.

A politikus kijelentette: az akkumulátorgyárak idehozatala sem gazdasági, sem fenntarthatósági szempontból nem érdeke Magyarországnak.

Az üzemek százmilliárdos nagyságrendű támogatásokat kapnak, eközben a kormány mintegy ezermilliárd forint értékű infrastrukturális beruházást végeztet miattuk; a gyárak a munkaerőt külföldről hozzák majd be, később robotizálnak, és a kedvezmények miatt átlagosan 4 százaléknyi adót fizetnek a nyereségük után - sorolta kifogásait.

Csárdi Antal szerint arra sincs érv, miért kell termőföldeket, valamint a víztartalékot feláldozni az akkumulátorgyárakért. Kijelentette azt is: az üzemek a nyereségüket kiviszik majd az országból, miközben a környezetterhelés Magyarországot érinti.

Elmondta: az LMP mindezek miatt keddre ismét tüntetést szervez Debrecenben.

MTI