Rákkutatás a betegek bevonásával

A klinikai kutatások keretében a legkorszerűbb onkológiai terápiákhoz rendszerint évekkel korábban hozzájuthatnak a betegek, mint ahogy egy adott hatóanyag vagy kombináció a rutin kezelések részévé válna. A fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centrumában is számos nemzetközi klinikai vizsgálat zajlik egymással párhuzamosan: az osztályon többek között a májrákkal, a vastagbélrákkal és végbéltumorral, a gyomorrákkal vagy a hasnyálmirigyrákkal kezelt betegeknek is egy jelentős hányada bekapcsolódott klinikai tanulmányokba – tájékoztatott prof. dr. Bodoky György centrumvezető főorvos.

Az onkológiai központban folyó tudományos munka körülményeit javítja, hogy a centrum mellett működő civil központban, a Tűzmadár Házban kialakítottak egy olyan helyiséget, amely a klinikai gyógyszervizsgálatok magas nemzetközi adminisztrációs és archiválási követelményeinek tárgyi feltételeit hivatott biztosítani. Itt a klinikai vizsgálatok szervezéséhez, lefolytatásához, a nemzetközi vizsgálatokba vont hatóanyagok tárolásához és a kutatási adatok feldolgozásához biztosítanak nyugat-európai színvonalú hátteret.  A fejlesztés annak a projektnek a része, amely keretében az egyik – klinikai kutatásokban rendszeresen résztvevő – vállalat az ország számos onkológiáján alakított ki hasonló helyiséget. A Tűzmadár Házban végrehajtott beruházás egyedisége, hogy a fejlesztés egy civil szervezet, a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány égisze alatt szolgál tudományos célokat.  Bodoky György hangsúlyozta: a kutatásban résztvevő betegek miközben megkapják a szokásos kezeléseket, hozzájuthatnak olyan modern készítményekhez, amelyek bevetése még nem része a klinikai rutinnak. Ráadásul az onkológiai terápiával járó költségek ilyen esetekben sem a betegek, sem az egészségpénztár kasszáját nem terhelik, azokat a kutatást kezdeményező vállalatok állják. Az elsődleges szempont a betegbiztonság, ezért rendkívül szigorúan rögzített paraméterek mentén választhatók ki azok a betegek, akiknek felajánlható a részvétel, ami természetesen önkéntes.  A Tűzmadár Házat az onkológiai centrumhoz kötődve egy mintaprogram részeként hívták életre abban a szemléletben, hogy a kórházban ne csak a betegséget kezeljék, hanem maga a beteg ember és családja is teljes körű támogatást kapjon a gyógyuláshoz, a betegséggel való együttéléshez. A civil központban gyógytornász, dietetikus, onkopszichológus is segít a betegséggel való megküzdésben, rendszeresen hirdetnek meg ingyenes stresszkezelő és életvezetési tréningeket, fizikoterápiás és közösségi programokat, helyszínt nyújtanak betegszervezeteknek. Emellett a Tűzmadár Ház a bejegyzett központja az országos Rákgyógyítás magazinnak és a www.rakgyogyitas.hu portálnak, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaságnak (MKOT), s immár itt kapott helyett a klinikai vizsgálatokat szolgáló kutatóhelyiség is. 

A Tűzmadár Ház címe: Szent László Kórház 1-es pavilon; Budapest, IX. kerület, Gyáli út 5-7. Tel.: (06-1) 455-8237

    Kiadó: Alapítvány a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért