Schiffer András nyílt levele Orbán Viktor miniszterelnöknek

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 

A Fidesz-KDNP pártszövetség egyik fő választási ígérete az volt, hogy keményen szembeszáll a korrupcióval és elszámoltatja az elmúlt nyolc év felelőseit. Dr. Budai Gyula 2010. november 9-én arra kapott felhatalmazást, hogy összehangolja az ezzel kapcsolatos átvilágítási, ellenőrzési tevékenységet.

Szilágyi Péter és Szilágyi László parlamenti képviselőtársaim nyílt levelükben már február 28-án felhívták a kormánybiztos figyelmét arra, hogy Esztergom lakói vizsgálatot várnak a 2002-2010 közötti időszakban Fidesz vezette városban történt számos gazdasági visszaéléssel, megkérdőjelezhető szakmai döntéssel, gyanús pénzügyi kiutalással kapcsolatban. A felhívásban megfogalmazott kérést Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos cinikus módon azzal hárította el, hogy  nem vizsgálhat mindent az utolsó fűszál eltűnéséig mind a 3200 magyar önkormányzatnál .

 

A Lehet Más a Politika frakcióvezetőjeként az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásomban arra szólítottam fel kormányát, hogy ne mérjen kettős mércével az elmúlt időszak korrupciós ügyeiben, mert tűrhetetlen, amit a Fidesz képviselői tettek Esztergommal. Felszólításomra reagálva Budai Gyula a sajtón keresztül azt üzente, hogy az esztergomi botrányos ügyek kivizsgálására  jogszabályi lehetősége sincs”.

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 

Mindezek alapján arra kérjük, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az elmúlt nyolc év legbotrányosabb önkormányzati korrupciós ügyei ne maradhassanak következmények nélkül, és az elszámoltatás ne csak az Önök politikai ellenfeleit érintse. Ugyanis nem erről volt szó.

Ezért kezdeményezzük, hogy az 1236/2010  kormányhatározat módosításával tegye lehetővé Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos számára bejelentés esetén önkormányzati szervek és azok intézményei, önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működésével, gazdálkodásával összefüggésben keletkezett, egyoldalú vagy többoldalú jognyilatkozatokkal összefüggésben fellelhető dokumentumok törvényességi szempontú átvilágítását.

A kormánytöbbségnek számolnia kell avval, hogy ennek az országnak mindenféle színezetű, minden szintű politikusi korrupcióból elege van.

 

Tisztelettel várom válaszát.

 

Dr. Schiffer András

Lehet Más a Politika

frakcióvezető

 

    Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)