Törvényességi vizsgálat az egykori Fidesz polgármester-jelölt ellen

Veszélybe került az idén 85 éves Nádudvari Sportegyesület működése: az egyesület több mint egy millió forintos hiánnyal kezdte meg 2008-ban működését, s egyelőre az önkormányzati támogatás is várat magára.

A nádudvari önkormányzat évek óta rendszeresen támogatja a Nádudvari Sportegyesület működését. Így történt ez 2007-ben is, amikor 6,2 millió forint támogatást nyújtott az önkormányzat célkitűzéseik, folyamatos működésük megvalósításához.

A támogatással 2007. júniusában kellett volna elszámolni, a támogatási szerződésnek megfelelően a számlamásolatokkal.

2007. júliusban írásban szólították fel az SE elnökét, Apagyi Ferencet, hogy 2007. augusztus 1-ig számoljon el a 2006. évben nyújtott támogatásokkal. Minden civil szervezet rendre elszámolt 2007. évben is, a Nádudvari Sportegyesület többszöri szóbeli megkeresésre sem végezte el az elszámolást. Ezt követően újabb írásos felszólítást küldtek jegyzői aláírással az SE elnökének, hogy 2007. szeptember 24-re mutassa be a 2006. évi számlákat. Eddig az időpontig az éves 6.200.000.- Ft-os támogatásból 2.984.289 Ft került elszámolásra . A következő napon (határidőn túl) további 1.042.012 Ft összegről adott le számlákat. Így összesen az elszámolt összeg 4.026.301.- Ft, az el nem számolt támogatás 2.173.699.- Ft.

 

E tényről 2007. szeptember 27-én jegyzőkönyvet vettek fel, amelyet az SE elnöke aláírásával elfogadott, és elismert. A jegyzőkönyvben rögzítették, hogy a teljes elszámolásig az SE további támogatását felfüggesztik. Ekkor még 1.280 eFt támogatás az éves összegből nem került kiutalásra.

 

Az SE Elnöke 2007. október 18-án – illetve azt megelőzően folyamatosan – beadta az önkormányzatnak az általa teljeskörű elszámolásnak vélt számla-másolatokat.

 

 

Az ellenőrzés során felmerült annak a gyanúja, hogy azok egy részén a dátumok át vannak javítva, illetve olyan is akadt, amelyik az adott éven belül többször is előfordult, más hónap, nap megjelöléssel.

Továbbá olyan versenybírói elszámolások is napvilágra kerültek, amelyek nem hétvégére estek, holott egy mérkőzést sem tartottak hétköznap.

 

2006. szeptember 1-én a 15 %-os ÁFA 20 %-ra történő változását követően találtak 2 db személyszállítási számlát, amelyen továbbra is a 15 %-os ÁFA szerepelt, nyilvánvalóan az is korábbi évről átjavított számla volt.

 

Összességében a számlák első átvizsgálásakor az önkormányzat által megállapítható volt, hogy a 2004. 2005. és 2006. évekről 2.656.216.- Ft támogatásról a Sportegyesület továbbra sem tudott elszámolni.

 

A 2007. november 16-i képviselő-testületi ülésen írásos előterjesztésben lett tárgyalva a SE elszámoltatása. A testület döntése alapján az alábbi határozatot hozta meg: a kialakult helyzetet az SE saját hatáskörében oldja meg, a 2007. évre még meglévő támogatási összeg kiutalása továbbra is zárolva van, felszólította az SE elnökét, hogy a 2007. évben eddig kiutalt 4.920 eFt-tal 2007. november 21-ig eredeti számlákkal számoljon el a Pénzügyi Iroda felé. Továbbá elrendelte az SE 2002-2007. közötti időszakra átfogóbb és mélyebb vizsgálat elvégzését, amelyet a Pénzügyi Iroda végezzen el. Egyben a képviselő-testület kezdeményezze a Hajdú-Bihar megyei Főügyészségnél a törvényességi vizsgálatot.

 

Nevezett SE elnöke – Apagyi Ferenc nádudvari lakos, köztisztviselő, irodavezető – munkaviszonya 2007. november 30.án a Polgármesteri Hivatalnál közös megegyezéssel megszűnt. A 2002-ben és 2006-ban is a Fidesz színeiben induló polgármester-jelölt jelenleg a püspökladányi középiskolában dolgozik annak ellenére, hogy az általa vezetett egyesület ellen törvényességi vizsgálatot rendeltek el.

 

 Az ellenőrzés második fordulójában további vélhetően meghamisított, átjavított dátumú számlákat találtak. Így összességében vélhetően a 2004-2006. évekre 3.444.425 Ft értékben duplán csatolták be a számlákat, további 1.163.693 Ft értékű számlák vélhetően javítottak, és a 2007. évi 4.920.000.- Ft-tal egyáltalán nem számolt el, így összesen az önkormányzatot ért kár értéke 9.528.118.- Ft.

 

Idő közben eljárás indult a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságon jelentős értékre elkövetett sikkasztás alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A Képviselő-testület 2007. november 29-én döntött a Sportegyesülettel szemben a kártérítési per kezdeményezéséről.

 

A Nádudvari Sportegyesület a közelmúltban új vezetőséget választott, amelynek tagjainak elsőként az egyesület működési gondjait kell felszámolniuk.

 

Forrás: MSZP